nov 22

Nicaragua

Headline helyett: Meleg napsütés, hajókázás, egy élettelteli város, HCCP helyett pálinka, újonnan megvásárolt karkötők száma: 1

Miután a Nicaraguai legfőbb hatóságok engedélyt adtak, hogy földjükre léphessünk, a kikötőbe indultunk. A Nicaragua tavon keltünk át Che Guevara komppal (vajon miért kapta ezt a nevet😂) , hogy elérjük Omepete szigetet, amely a Volcan Concepcion és a Volvan Madeira között található. A tó mörül található még a Mombacho működő vulkán is. A vulkánok között 360sziget alakult ki, az egyik legismertebb az Isla Zapatera.
A szállásra igyekezve, kereszteztük a helyi repülőteret, amely gyakorlatilag az országútra épült. A keresztutat kötelekkel választják el az autó úttól, a gépkocsi és gyalogos forgalmat pedig leállítják, amikor repülő érkezik a szigetre.
A szállásunk egy nagyon hangulatos helyen volt, a szokásos színes és buja növényzettel a tó partján. Este kiültünk az étterem teraszára megcsodálni a csillagokat és persze ellenőrizni a helyi mohitót minőségét.
Reggel egy kis napozás a medence partján, majd séta a belső tó körül az erdőben. Itt is volt pillangóház, és az orchideák is kitettek magukért. Érdekes volt látni, milyen nagyra nő a mikulás virág, kb másfél, két méter magas a piros virágú, otthon cserépben féltve őrzött növényke.

Délután aztán újra komp, és irány Granada. Ez egy tündéri latin városka, egy főtérrel és egy főutcával. (Ennek ellenére 20 percig buszuztunk fel és alá, míg a szállást megtaláltuk. Mindenki segítőkész volt, de természetesen más irányba küldött.🙂)
Nagy katedrális épült a főtérre, a helyiek igen vallásosak, de ez Közép es Dél-Amerikára egyaránt jelemző. A főútcán hatalmas élet volt. Kitelepültek az éttermek, az árusok, és mindenfelől helyi zenét hallottál. Persze steak volt itt is a vacsora, ki kell használni ezt a lehetőséget ezen a környéken. Persze nem egyforma színvonalon készítik, itt például egyik vendéglatós utastárs visszaküldte a neki felszogált adagot. Volt futkározás ezután, megmutatták, melyiki húst fogják kisütni neki, és egy csuda tálat rittyentettek a kedves vendégnek.
A városka az épületeivel engem a vadnyugatra emlékeztetett, de a hangulat az igazi latin volt, és persze az is látszott, hogy ez a felszín, valóságban nagy a szegénység. Néhány gyerkőc az aztalunkhoz jött és elkérte a csontot, hogy leszopogassák… ez azért sziven ütött. Megkapták, és természetesen pár dollárt is mellé… , de a nyomor ellenére mosolyognak, vidámak és kedvesek.
Itt egy kanadai panziójaban laktunk, kellemes belső kerttel, ahol még medence is volt. Jellemző egyébként a belső kert kialakitása a házaknál, ezt sok növénnyel teszik hangulatossá. A földszinti lakások ajtaja tárva, nyitva. Nem zavarja őket, hogy belátnak.
A kanadaival szóba elegyedtem, elmesélte, hogy három éve költözött ide és vissza nem térne Kanadába. Itt nyugodt az élete, remekül érzi magát, jól megél a panziójából. A hajón egyébként egy amerikai fickóval beszélgettem, aki öt éve él Nicaraguaban a szigeten a feleségevel és nagyon boldog. Ő interneten keresztül angolt tanít kinai gyerekeknek. Ő is azt mondta, ennél nyugodtabb még nem volt az élete. Érdekes…

Másnap reggelre kiürült az utca, csend honolt, a boltok zárva voltak. Két opció volt a programra, a Salvadorba délelőtt induló gépünket ugyanis átették délutánra. Itt jegyezném meg, hogy ezen a vidéken ez természetes. Aki itt jár tudomásul kell vegye, hogy soha semmi nem indul és érkezik az előre beharangozott időpontban. Másfel órás késés teljesen rendjén való ( lehet ezért is vonzódom ennyire ide, elgondolkodtató😂). Az egyik opció egy vulkán meglátogatása volt, kombinálva a túristák számára eletre hivott piaccal. A másik szintén a turista piac, párosítva a a helyi termelői piaccal. Úgy döntöttem piacozok, Európában már jártam vulkánnál, de ki tudja, lesz-e még alkalmam helyi latin piacra bekeverdni. Utóbb kiderült el kellett volna menni a vulkánhoz, busszal felmentek a “kollegák” ugyanis a kráterhez, s fantasztikus élmény volt számukra a forrongó lávát látni és érezni az félelmetes nagyságát a helynek. No de sebaj, a piacon izelítőt kaptam a Latin-Amerikai életerzésből.
Sütöttek itt aluminium edényekben minden, meghatározhtatlan eredetű étket, a tüzet a főzni való alá pedig abból rakják, amit éppen találnak.
Bekukantottunk egy-két helyi vendéglátóipari egységbe is, ugye mondanom sem kell, hogy a HCCP előírások messze menő betartásával működnek🙂🙂.

A piacon egyébként a melegben hűtés nélkül tárolt husoktól és halaktól kezdve, a használt ruhán át, a mobiltelefonig minden megvásárolható. Emellett szolgáltatások is igénybe vehetőek, úgy mint fodrász, cipész, varroda. A cipész van, hogy éppen Adidas cipőt gyárt, máskor pedig gumicsizmát talpal. Nem hiába, itt működik a szakember képzés.
A turista piac szót sem érdemel. Színes es egyedi kézműves termekek helyett, drága bóvli mindenütt, ráadásul szinte egyforma portékák. Az egyetlen, amit érdemes felkutatni, ha valaki szereti, az a szivar. Kubai szivarokat igen jó áron adják a helyiek, ráadásul a csomagolás is igen eredetinek tűnik. Gondolom Nicaragua és Kuba barátsága a kereskedelmi kapcsolatokra is jó hatással van🙂
Amennyire macerás volt bejutni az országba, olyan kulturáltan intéztek a kiléptetést a repülőtéren. A repterük nagyon modern, színvonalas és kultúralt a személyzet. Azaz, ha valaki ide készül és nem kiváncsi arra, hogy milyen is lehet egy bürokratikus és diktatúrához szokott katonai határ beléptetés, utazzon ki és be az országba repülővel.
Nicaraguában egyébként a lakosság 32%-a írástudatlan. Ennek ellenére szemmel látható, hogy feljlődik az ország. Nem vagyok gazdasági szakember, de szőkeségemmel úgy becsülöm 10-15 even belül komoly pozítiv átalakulás lesz az országban.

Elrepültünk Salvadorba, ahol egy meg kisebb busz várt, mint az előző országokban. Azt már megszoktuk, hogy a böröndök a tetőn utaznak, de hogy többünknek pótszék jusson a buszon, az már kicsit sok volt. Mivel másnap 8 órás busz út várt ránk, kértük a szervezőt sürgősen szerezzen még egy járgányt, fizetjük a költségeket, de ez az állapot nem tartható. A guatemalai határon várt is ránk egy másik busz, ezen légkondi nem volt, de kérem itt már ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozunk.
Ha már a buszoknál járunk, számomra érdekes, hogy ebben a térségben a gépjárművek 90%-a Toyota, a maradék 10 szintén ázsiai. A kamionok ellenben a szépséges amerikai csőrösök. Gyönyörűek egytől egyig.

El Salvadorban nem sokat időztünk. Egy nemzeti parkot kerestünk volna fel, ha nincs a járat törlés… végül ettünk egy jót, aludtunk egy kellemes szállodában, majd tovább mentünk Guatemalába. Reggel még ellátogattunk egy kellemes tóhoz, úgy terveztük itt reggelizünk. Dehát kérem, ez ugye Latin-Ametika…. megígértek, hogy reggel 8-kor nyitva lesznek és várnak bennünket, de az órainkat nem a mienkhez igazították😀. Útközben megálltunk egy másik -hááát, nevezzük kifőzdének- helyen étkezni. Bevállalós volt a társaság, ettünk, pedig a helyi viszonyok nem hogy HCCP előírásokat, de még közelmúltban történt takarítás jeleit sem mutatták. Mindenki megúszta gyomor baj nélkül, nem hiába, a pálinka és rum. És ez most nem tréfa: aki ilyen helyen jár, reggel meg kell igyon egy kupica pálinkát, ez a legjobb megelőzés, megbízhatóan fertőtlenít, és nem csak a gyomrot,de pl. a sebeket is. Ha ez kimarad, az immodium bizony a táskában nem marad🙂

Salvador egyébkent nem igazán barátságos ország és a közbiztonság is rosszabb a többinél. Mi sem bizonyítja jobban, hogy sok a fegyveres őr mindenfelé a városban, a szállodákban, az utakon. Az etteremben például ki volt írva, hogy a fegyvert kéretik kint hagyni😂.

Guatemalába a határátkelés gond nelkül ment. Ez egy jó irszag kesz, érzem a zsigereimben.

Fotók a facen, Ti pedig tudjátok: éljetek a mának…

nov 18

Buena Vida

 

Headline helyett: eső, de már akad napsütés is, pillangók, békák, macskák, pancsolás egy szuper helyen, no és kalandos kalandpark

Costa Rica: Mondhatjuk, legalábbis az esős évszak után, hogy egy zöld “sziget”.Rengeteg és igazán buja növényzet, számtalan szebbnél szebb virág úton, útfélen. Banán es kávé ültetvények sok felé, békésen legelő szarvasmarhák a domb oldalakban. Imádjak a helyiek a hortenziát, vagy a hortenzia őket, de nincs olyan rendezett és kevésbé otthonos lak, ahol ne találkoznánk ezzel a növénnyel.
A rengeteg csapadék több domb oldalt lebontott, a főldet és faágakat, az amúgy sem jó minőségű utakra hordta össze, ezzel megnehezítették a közlekedést.
Érdekes kontraszt, hogy lepusztult házakat, pléh bodegákat látni útközben, ezzel szemben több helyen ott vannak a szélkerekek, amellyel biztosítják a helyiek az áramot.
Vulkán helyett (sajnos😓) egy, a helyi állatvilágot bemutató parkban tettünk látogatást. Érdekes volt, nem mondom, de azért vulkánt ugye macerásabb masutt felkeresni🙂. Az állatkertben (nevezzük igy) megismerkedhettünk a kedves hüllőfélékkel, csuda békákkal, szebbnél szebb pillangókkal, akik ott repkedtek közöttünk, cukorborsó kolibrikkel, akik szinten szabadon repdestek a madárházikójukban. Nem simogathattuk meg őket, de találkoztunk a magukat méltóságteljesen bemutató vadcicákkal, néhány úgy mozgott, minta a kifutón lenne éppen. Szemtanúja voltunk a majmok családi viszályanak, jól belegondolok, lehet valami ebben az evolúciós folyamatban😂.
A térkép jelölt egy teknős tavat is. Kerestük fel és alá, mikor kiderült, hogy ez a bárhoz tartozó, nem kis méretű, ámbár teknőc formájú medence. Ahogy az már lenni szokott, itt is esett, igy aztán a teknőc koktélozás elmaradt.
A parkban még néhány vizesést is megcsodálhattunk, de Iguasu után, csak annyit mondnék, amit a hímnemű egyedek szoktak azokra a hölgyekre, akik nem nyerték el tetszésüket: olyan “bájosak” voltak.

Innen utunk La Fortunába vitt. Ez a település gyógyvizeiről híres. A turizmusban rejlő lehetőségeket rendkivül jól kihasználják, több gyógyfürdő épül azonnal egy forrásra, a vulkánok köré túrakat szerveznek és a szörfösökre is gondolnak. La Fortunában igazán kellemes szállásunk volt. Nagyon szépen kialakított tornácos ( hintaszékkel felszerelt) bungallókban laktunk, kicsit Tamás bátyja feelingem volt. A kertben itt is fantasztikus növenyek, közöttük medencék bújtak meg, volt meleg vizes és normál vizes egyaránt. Remek hangulata volt a helynek őszintén sajnáltam, hogy csak egy éjszakára maradtunk.

A következő állomás Monte Verde volt. Itt található a Kalandpark, amit már nagyon vártam, ugyanis itt próbálhattuk ki Latin-Amerika leghosszabb drótkötélpályáját. Két féle módon csúsztunk, az első két pályán beültettek egy hevederbe, egyik kéz a karabiner mögött a drótkötelen. Kaptunk egy speciális kesztyűt, ezen volt egy erős bőr rátét. Ezzel tudtál fékezni, ha szükséges volt. A pálya végén lesegítettek és átcsatoltak a következőre. Ennél nagyobb élmény volt a batman csúcsás. Ebben az esetben a hátadra erősitettek a karabinert, felfeküdtél, kezeidet széttárod és úgy csúsztál. Itt nincs lehetőséged fekezésre. Óriási élmény, bár, amikor meginduktam az első ilyen pályán, hát mondjum úgy nem voltam nyugodt. Több, mint 1000meter magasban vagy, gyönyörű a ltvány, ahogy körbenzézel. Hamar megnyugodtam🙂. A pálya végén megfog egy fék, majd elkapnak a guidok. Csúúúcs….

Kaja jellemzően csirke, marha (ezt finoman is készítik) tengeri herkentyűk is akadnak, de nem széles a paletta. Rengeteg rizst szolgálnak fel, imádják a babos rizst. Finom az ananász és a banán, de a dinnye nem veszi fel a versenyt a hazaival. Nagy várakozással néztem a kávék elébe, de sajnos ez csak várakozás maradt. Nem sikerült igazán ízletes kávét fogyasztanom, persze tudjuk, ízlések és pofonok…
Az biztos viszont, hogy az itt lakók kedvesek, segitőkészek és mosolyognak.

Pénteken tovább álltunk Nicaraguába. Costa és Nicaragua közötti határátkelés is igen érdekesre sikeredett. Szokott módon a busz lerakott a határon, fogtuk a bőröndöket és elindultunk a határátkelőre. Costaban 8 dollárt fizettünk, azért hogy kiléptessenek, 7-ről adtak számlát, de ez már igazán jónak mondható errefelé.

Útlevél ellenőrzés után aztán átléptünk Nicaraguába. Na itt aztán van bürokrácia, katonai fegyelem, nem is tudom minek nevezzem. Mivel csoportkent érkeztünk beszedték az útleveleket és közel másfél órat várakoztattak. Mindezt úgy, hogy 12 dollár a belépti díj es további egy fejenként az ügyintézőnek a baksis, hogy “gyorsan”haladjunk. Fél óra után bekapcsolták a légkondit, de akkor már mindenki az ájulás határán állt. Mondanom sem kell, hogy vám vizsgálat után mégegyszer elkérték az útleveleket egy kapunál, ahol megjelent a kutyus is szaglászni. Jegyzem meg ő volt itt is a legjobb fej mindenki között.
Nicaragua történelméről nem írok, sose lenne vége: Somoza, Sandinisták, Ortega, Kontrák és persze az Amerikaiak és a szovjetek, Carter és Brezsnyev volt itt minden kérem szépen, de erről a gugli többet tud.

Most egy vulkánok övezte szigeten vagyunk, erről majd később.

Buena vida, azaz minden szépet és jót nektek! A többit tudjátok: éljetek a mának!

nov 15

Papucsban a dzsungelben

 

Headline helyett: Eső, eső, eső, magas páratartalom, ja és úszom az árral

 

Costa Ricai kormány támogatja a dzsungelben szálláshelyek felállítását. Nagy szállodák építését nem engedélyezi csak bungallóket. Cserébe a terület, valamint a környező tengerpart rendbe tartását várják el és ezt ellenőrzik is folyamatosan. A félszigeten a legnagyobb a biodiverzitás, ami az egy nm-re jutó állatok számát jelenti. Megtalálható itt többek között az emlős tapír, 4fajta majom, hangyász medvék, 12ezer féle rovar.

Hétfőn kirándultunk a félszigeten, az óceán menti partszakaszon. Gyenge túrának ígérkezett ( nem is volt sok kihívással teli), de azért akadt egy kis izgalom.

A cél a dzsungelen keresztül egy gyönyörűnek beharangozott tengerpart volt, ahol aztán nagyot fürödhetünk. Egész éjjel zuhogott az eső, de szerencsére indulásra ragyogó napsütés köszöntött be. Hol az erdő, hol a tengerpart mellett vitt utunk. Útközben színpompás ara papagájokat, majmokat, mindeféle rovarokat láthattunk, a tengerpartot pedig vulkáni kőtömbök tették látványosabbá. A kirándulást izgalmassabbá tette, hogy nem voltunk felkészülve a sárra, így aztán jobb hijján papucsban vagy szandálban másztunk fel és le a dombocskákon. Útközben kellemesen elbeszélgettem a helyi vezetővel  Jorge-val azaz “Gyurival”. 35 éve él itt,előtte San Jose-ban lakott, ott járt egyetemre és ott dolgozott.Van két felnőtt lánya, akik a városban élnek, többször utazott már Európába. Aztán besokallt az addigi életébe, ide költözött a feleségével, maga fedezi fel a dzsungelt és boldog. Útközben találkoztunk még egy holland fickóval is, aki összegyűjti a teknős tojásokat, ezeknek létesített egy keltetőt. Ott megóvja, majd visszaengedi a teknősöket a szabadba. Ő is itt éldegél, a teknősök mellet vAn néhány kenuja, amivel túrákat szervez. No ezek a kenuk a mi esetünkben is jól jöttek, ugyanis van egy tengerparti szakasz, amelyen át kellett keljünk, ellenben dagály idején ez gyalogosan nem megy. Igy két opció volt, átúszni vagy a holland szolgáltatását igenybe venni. Az úszás könnyen menne, ha nem lenne nagyin erős a sodrás ezen a partszakaszon. Egy sziklát kerül meg a víz és erős áramlattal megy tovább. Ami engem illet, úgy döntöttem, úszom… egyik útitárs már átért, én is neki indultam. Próbáltam a sziklától minél távolabb kerülni, volt egy rossz érzés bennem, hogy nekicsap az aramlat.  Szépen el is jutottam egy darabig, amikor azt érezetem hátrafelé haladok. Érdekes volt, megkerültem visszafele a sziklát, majd minden erőmet latba vetve, nekilódultam a túlpartnak. Szerencsére, aki már átúszott a part szélén elkapott és kihúzott. Ha nemígybtörténik, akkor sincs gond, kifelé sodort volna az ár, vissza a másik partra. A többiek ezután kenuval jöttek, de visszafelé már sokan átuszták a szorost. A pancsolás után tovább indultunk. Útközben egy majom vicsorogva állta utunkat. Megmondom őszintén, megijedtem tőle, nagyon harciasnak tűnt. Egyszerűen azt éreztem, mindjárt megharap. Persze, ha Zsepi kutyám itt lett volna, biztosan megvéd🙂🙂. Egyik utitársnak végül sikerült elkergetnie.
Megérkeztünk a beharangozott óceán parti szakaszra, tényleg gyönyörű volt, csodás zöld vizzel. Fürödtünk egy jót, megkértem a “kollégákat”készítsenek rólam néhány ugrálós képet. Na ezzel aztán jól,elszórakoztunk, mert persze mindenki ugrálós képet szeretett volna magáról. Jegyzem meg, nem olyan könnyű a vizes homokból feugrálni, majd egyszer próbáljátok ki.
Fürdés után visszatértünk farkas éhesen. Itt két féle kaja van, csirke és hal. De mindkettőt finoman készítik.

Jelezték előre a szálláshelyen, hogy vigyázzunk a majmokkal, mert lopnak, ne hagyjuk nyitva a bungalló ajtaját. Hát ezek a kis pimaszok, tényleg itt ugrálnak a teraszon és a tetőn, szemtelenül bebámulva a szobába🙂

Az éjszaka szörnyű volt. Eszelős vihar tombolt, dörgött, villámlott, és nagyon erősen fújt a szél. Tudni kell, hogy a bungalóknak körbe alig van fala, csak szúnyoghálóval boritottak, igy aztán tombolt kívül belül az orkán. Ráadásul ide csak két napi gúnyát hoztunk, pulcsit minek, hiszen nyááár van… A takaró, mindössze egy lepedő, ez sem óv meg a hideg széltől igazán. Majd megfagytam éjjel, egy párnát szorítottam magamhoz, hogy melegitsen legalább. Sajnos tart még az esős évszak. Mint Gyuritól megtudtam, átmeneti időszakban vagyunk  az esős évszak és a nyár között éppen. Sajnos az esőből több jutott. Kész szerencse, hogy nem cipeltem naptejet😀

Kedd reggel visszaindultunk a szárazföldre. Nem esett, ömlött az eső. A szálláshely egy dombra épült, a hajóig rommá áztunk. Mondanom sem kell, ugye, hogy az út erdőn vezetett keresztül, így aztán sárban sem volt hiány. A hajóra már csurom vizesen érkeztünk, na ott aztán még kaptuk orcánkba a vizet mindenhonnan ( csak a teteje volt fedett, oldalról becsapott, ahogy kellett). Mindig sóvárgunk dolgok után… nekem most  száraz alsónemű és száraz nadrág volt az álmom. Kikötöttünk, visszakaptuk a bőröndöt, ennyire még soha nem örültem az úti gardróbomnak🙂🙂

Mai nap San Jose-ba utazással telt. Útközben ittunk egy kávét és belenéztünk a  Costa Rica-Magyarország meccsbe. Na ez már helyi kávé volt, szenzációs. A következő napokban, fogyasztok belőle, amennyi csak lehet🙂 (A palackozott víz ellenben fertelmes, hiányzik a jó Szentkiralyi)

Útközben egy másik megállónál krokodilok láttak volna vendégül, de éppen sziesztáztak és nem fogadták a látogatókat. Néhány képet azért készítettem róluk.

Ha ide készültök, érdemes tudni, hogy december 15 és május eleje között van a nyár. Ha máskor jöttök arra számítsatok, hogy még a száraz ruhátok is nedves lesz, reménytelen bármit is megóvni.

Majd elfelejtetem, tanultam valami fontosat: a krokodil megél sós vízben is, ellentétben a kajmánnal, aki csak édesvízben. Ugye milyen hasznos infó😂😂

Holnap és holnap után még maradunk ebben az országban. Sajnos a Poas vulkánt nem tudjuk meglátogatni, éppen tüzet hány a drága. Mi lesz helyette? Erről majd legközelebb.

Szép napot és ne feledjétek: “éljetek a mának”
Fotók a facén

 

nov 15

Azok a boldog szocialista határátkelések…

Headline helyett: Szakadó eső, intenzív páratartalom, megelőzés céljából gyógyszerként elfogyasztott rum mennyisége kielégítő, szakadó esőben az óceánon hajózás száma: 1, rommá ázás:1, újabb karkötő:0

Ma útnak indultunk Panamából Costa Ricaba. Az út eslő felét repülővel tettük meg, a Panamai David településen szálltunk le. Innen busszal indultunk tovább a határra. Miután megérkeztünk böröndjeinket magunk után rángátva nekilódultunk a határátkelőhelynek. Ekkor nagyhangú, sokat és gyorsan beszélő határőrök hada vett bennünket körbe. Mutogattak, magyaráztak és füllel láthatóan🙂 Nem voltak éppen baratságos hangulatban. Beparancsoltak mindenkit egy zárt terembe, közölték, nehogy telefonálni vagy fotózni próbáljunk és nyissuk ki a bőröndöket, amit átvizsgálnak. Mondanom sem kell ugye, hogy egy felelősen gondolkodó magyar ember pálinka nélkül ilyen útra nem indul el. Szóval volt akinél csak pálesszel, másoknál ez egy kevéske téliszalámival is megspékelt bőröndökkel ott álttunk az ordibáló panamai vámosok színe előtt. Viktor, a csoport vezetője hosszasan bezsélgetett velük, amikor az egyik vámos elkezdte magyarul ismételgetni: szeretlek. Innentől tudtuk, nincs baj. Megtapogatták a cuccokat és mindenkit tovább engedtek az útlevél vizsgálatra. Mint utóbb kiderült, azt gondolták, amolyan “mindent lefényképező” amerikaiak vagyunk a sok “almával” kezünkben, ezért illettek ezzel a barátságtalan hangnemmel. Nem is értem, netán kevésbé csipik őket errefelé😂.
Az útlevél vizsgálatot, vagyik az országból való kileptetést is igen komolyan vették. Ujlenyomat, fotó, akárcsak belépeskor. Nyagyon ügyeltem, hogy ugyanúgy mosolyogjak a kamerába, mert ha nincs egyezőség, lesz ám ne mulass😀😀
Végre letudtuk Panamát és előttünk volt a hatvanas évek hangulata, a romos autók, a bádog bodegák, a kiabálás, az utcai árusok, egyszóval Latin-Amerika. Igen, ezért jöttem… nem kellenek a felhőkarcolók, ez a fülledt, zajos, átláthatatlan, zeg zugos, kaotikus, “kicsit félek” világ, igen ez kell😀 ( hallom, ahogy néhány barátom felsóhajt: “sose voltál normális, de igy szeretünk”😎)

Costa Ricaba érve, ujabb vám vizsgálat. Itt egy ketrecbe gyűjtöttek, böröndök a földre, kutya jön és szaglász, majd egy bonc asztalhoz hasonló beton asztalon, újra belenyúlkálnak a bőröndökbe. De ők legalább mosolyognak, a kutya pedig nagyon jó fej.

Itt már várt minket a busz, amivel tovább indultunk. Újabb Latim-Aerikai életérzes. Bőröndök a tetőre, egy gurtnihoz hasonló madzaggal húzza fel a busz tetején ácsorgó sofőr a csomagokat. Néhány lenn marad, ezeket bepréselik a mini buszba, miután mindenki beszállt. Moccani sem lehet a járműben, tulajdonképpen csak a csirkék hiányoznak.

Megérkeztünk a Sierpe folyóhoz, ahol vízre szálltunk, ez az óceánba a torkollik, amelynek egyik kis szigetén töltjük a következő két napot.
Egy 20fős motorcsónakba szállunk, útközben még egy krikodil is megmutatta magát, gondolom, megalkudott a helyi túravezetőkkel a show árában. A kapitány nyomta rendesen a gázt, dőltünk jobbra balra, szuper volt, legalábbis én élveztem. Egyszer leállt a motor, látványosan megszerelte, nem lepődnék meg, ha ez is a turista kalandok mesterséges leképzése lenne, de persze ez csak a szkepticizmusom.
Kiértünk a nyílt vízre és elkezdett ömleni az eső, de úgy rendesen, ahogy errefelé szokott. Esőkabát a hátizsák legalján, bugyi, melltartó, hajszárító (igen, enélkül egy lépést sem) kipakol, kabát kiszed, közben hullámok dobálnak, de ez nagyon jóó. Kapitány továbbra is nyomja mint az őrült, a hullámvasút ehhez képest kisded játék. Imádtam, de sajnos többen rossz emlékkel szálltak ki. Csurom vizesen megérkeztünk, amikor kiderült, hogy még tiz percet gyalogolni kell felfelé a saros csúcsós kivilágitatlan hegyoldalba a célig. De megérkeztünk végre. A rumok előkerültek innen is, onnan is, ami engem illet vittem egy üveg chilei bort, amit egész úton gyengéden óvtam a vihartól és a hullámoktól… sikerrel🙂
Egész éjjel zuhogott, most talán elállt, hát lássuk, mit hoz a sziget és a hétfői
nap.
Legyetek jók es tudjátok : éljetek a mának🙂🙂

Képek FB-n, találtok egy olyat is, amely Dél-Amerika közbiztonságáról mutat néhány adatot.

nov 12

Panamáztam…

 

Headline helyett gyors helyzetjelentés: Panama: 28 fok párás levegő, ami nem tesz jót a frizurának, ám a bőrünk selymes tőle. Egészségügyi okokból elfogyasztott rum mennyisége megfelelő, megvásárolt karkötők száma:1db

Mai napot Panama városnak szenteltük a  kis utazó csoporttal. Annak idején Balboa, ( nem a Rocky hanem Vasco🙂) rájött, hogy remek szállítási útvonal lehet Csendes és Atlanti óceán közötti partszakasz.  Hmm…ki gondolta volna, hamarosan ez lett az útvonala Európába a Latin Amerikában bányászott aranynak is, sőt a gyarmatosító spanyolok Károly királya már a földszoros átvágását fontolgatta, de feltartották ebben azok a fránya politikai játszmák.

Később aztán jöttek az önbizalomban nem szűkölködő franciák, akik a Szuezi csatorna megépítése után úgy gondolták, gyerekjáték lesz számukra a Panama csatorna felépítése. Tévedtek… Szuezben ugyanis homokos volt a talaj, míg itt köves… a gépeik erre alkalmatlannak bizonyultak. Szegény Ferdinand Lesseps mérnök álma megvalósult ugyan, de később és már a gringók irányításával. Nagyon sok ember lett áldozata a csatornának, amely összeköti immár a Csendes és Atlanti óceánt, napi 40-50 óriás teherhajó átkelését teszi lehetővé és komoly nyereséget hoz az országnak. Egy teherhajó átlag 600 ezer dollárt (nem, nem elírás… én sem akartam elhinni, de meggyőztek: átlagban 12-14 ezer konténert szállítanak hajónként, osszuk el a két számot és vegyük figyelembe, hogy a zsilipeléssel 2 hetet takarítanak meg időben a megrendelők) fizet az átkelésétt a kisebbek 6-8 ezret.

Azon szerencsések közé tartozom, aki ellátogatott a Panama csatornához és megnézhetett egy zsilipelést. A két óceán vizszintje azonos, mégis van 26m szint különbség, ami a hegyek átvágásából adódik, ezért szükséges a hajó 2 zsilip közé terelése, a vizszint kiegyenlítése majd a hajó átengedése. ( tekintve, hogy szőke vagyok, nagyjából ennyit értettem a folyamatból, mérnököktől ezúton is elnézést kérek🙂).A hajókat egyébként kis vonatok húzzák, vonják a csatornában. Az óriás monstrumok mellett alig láthatóak ezek a szorgos kis járművek, pedig nagyon hasznosak. Amíg a látogatóközpontban jártunk, egy tengealattjáró is tiszteletét tette és átkelt a csatornán. Bevallom, nekem ez volt a legizgalmasabb ezen a szent helyen. Nagyon röstellem, de a többi része a zsilipelésnek és egyéb tudományos magyarázatnak nem igázán kötött le, de a műszaki beálítottságú egyedek nagyon élvezték. Amúgy tavakból gyűjtik a vizet a csatornába és újra hasznosítják az összegyűjtött vizmennyiséget.

De térjünk vissza a városhoz. Egy igazán romantikus óvárosból, ahol a spanyol és francia hatás egyaránt érvenyesül az építészetben, valamint egy újváros negyedből és egy nagy kiterjedésű nyomor negyedből áll. Az óvárosban felkerestük az Iglesia katedrálist, ahogy egy óriási arany oltárt állitottak fel. A rossz fiú Morgan kalóz anno megpróbálta ez magáévá tenni, de a katedrális papja túljart az eszén, feketére festette az oltárt és azt adta be a hiszekeny kalóznak, higy a konkurencia megelőzte őt.

Az új városrészt belepik a felhőkarcolók, az egyik közülük például csavarhúzót formál. Bankok, irodaházak telepedtek itt meg, arra nem sikerült igazán rájönni, miből finanszirozzák ezek felépítését, de vannak dolgok, amelyek nem is tartoznak ránk.

A nyomornegyedet csak buszból láthattuk, sajnos. Aki ismer tudja, hogy nekem perverzióm az ilyen helyeken mászkálni, hát sajnos erre itt nem nyílt lehetőség, de megnyugtattak, jobban jártam igy.

Ma egy kevéske időt eltölthettem szerelmetes Dél-Amerikámban is, átkeltünk ugyanis a Puentes de las america nevű hídon, ez köti össze Dél-és Közep Amerikát köti össze. Itt egy kilátót kerestünk fel, ahonnan a csatorna szemre vételezhető.

Az óceán partján ebédeltünk egy yacht kikötő mellett csodás hangulata volt a helynek, tálán ez tetszett legjobban Panamában. Ostorozzatok meg, de nem ragadott magával ez a hely. Nem találtam benne azt a pici különlegességet, ami mássá, egyedivé tenné a várost. A csatorna természetesen egy érdekes és rendkívüli fejlesztés, valamennyi műszaki vénaval megáldott ismerősömnek ajánlom, hogy keresse fel…de szőkeségem inkább repülőre száll és felkeresi Costa Ricát, ott is először a megnézi, mi újság a bekés Drake öbölben.😂😂

Adios! És ne feledjétek: Éljetek a mának!🙂

képeket ide nem igazan tudok tölteni, FB-n lesznek

 

 

 

 

 

 

 

nov 09

Ükükükjeim meeegyek…

Gyerekkorom óta van egy megmagyarázhatatlan vonzódásom Dél-Amerika iránt. Gondoltam idővel változik, de nem így történt. Sőt amióta először jártam itt, újra és újra visszavágyom. Most ismét felkerekedek, bár nem teljesen délre, inkább középre. Persze ennek is oka van… egyszer egy kedves rokon bemutatott egy sámánnak aki állítólag belelát az emberekbe és megmondja, hol jártak és kik volta előző életükben. Hát nálam kudarcot vallott, nem sikerült feltérképezni a múltamat… annyit derített ki csupán, hogy maya őseim voltak és tudok szemmel verni (lehet félni🙂). Kiváncsi természet lévén gondoltam egy nagyot és elhatároztam, felkeresem hát az ősöket. Ki tudja, hátha ellátnak néhány bölcs és okos tanáccsal, esetleg megdorgálnak, vagy megsúgják fessem vörösre a hajam. Meglátjuk… az biztos, hogy az inkák nem igazán fogadtak nagy szeretettel Peruban (alig jutottam fel a Macchu Pichura), igy könnyen lehet, hogy van valami ebben a maya ősök dologban. (Nem tudhatjuk, ugye, hogy az örök vadászmezőkön éppen milyenek a politikai viszonyok.)

Szeretném élményeimet, kalandjaimat megosztani ezeken a “hasábokon”, és örülök mindenkinek, aki szivesen olvassa. Ígérni nem merek semmit, nem tudom mennyi időm lesz az irka firkára, elég intenziv a tervezett program. De igyekszem… FB jelzem a “friss hireket” ezúton is elnézest azoktól, akiket fárasztok ezzel.

Kalandra fel, mindjárt elindulok, bemelegítésnek Panamázok egy cseppet🙂