jan 24

Itt a vége, avagy szőkeségem haszontalan tanácsai

Headline helyett

Kevesebb ország, több látnivaló… Vigyél hajszárítót, de a testápoló és a körömcipó otthon hagyható, ne félj, nem esznek meg, de Te azért nézd meg, mit eszel. Banos és vamos, ja és ne játszd meg a szende szüzet, IGYÁL.

Már lassan két hónapja, hogy véget ért az út. 21 nap, közel 5000km, 7 ország, rengeteg jó és még jobb steak és 1-2 (00..) pohár rum. A számos élmény és emlék szép csendben leülepszik az emberben. A puffogás, hogy „kicsi a busz és megint a keréken ülök”, „mindig a mi szobánk van legtávolabb”,” megint rohanás van…” és még sorolhatnám, szép csendben átalakulnak mosolyt fakasztó élménnyé: Emlékeztek, amikor a Panamai határon üvöltve, betereltek egy zárt terembe, és nem volt szabad sem fotózni, sem telefonálni… és amikor hülyére áztunk Costában az óceánon, miközben széttörte a derekunkat a hajó pad… – Mekkora buli volt:))

De most nem nosztalgiázni szeretnék, hanem megosztani néhány tapasztalást mindazokkal, akiket érdekel és persze azokkal is, akik esetleg azt tervezik, ellátogatnak a világnak erre a részére.

Az út tervezése

Ami szőkeségemet illeti, három hétre mennék ugyan, de csak Guatemalába és Mexikóba. Rengeteg a látnivaló és olyan paradicsomi helyek vannak, ahol mindenképp érdemes több napot időzni (Attitlán tó, Rio Dulce, Merida, Tulum, stb.) Costa Ricat és Nicaraguát is érdemes felkeresni, de ezt egy másik út során ejteném meg, december 15 és május 15 között. (Jó buli megázni, de egy idő után azért sóvárogsz a száraz bugyi után).

Ha ide készülsz, tudomásul kell venned, hogy nap, mint a nap a szegénység különböző formáival, nyomorral, a piszokkal találkozol. Ha erre nem vagy felkészülve, vagy túl Európainak tartod magad, inkább maradj otthon. Nem szabad sem lenézni, sem megvetni azokat, akik ilyen körülmények között kénytelenek élni. Persze itt sem fekete fehér a helyzet, de ne ítélkezzünk. Ellenben mélyüljünk el kicsit a történelemben…

Money, money

Különböző pénznemeket használnak országonként, van ahol nem érdemes dollárt beváltani (pl. Panama, Costa Rica) másutt erősen ajánlott, mert elég gyengék matekból a boltokban. A végén érdemes figyelni arra, hogy megszabadulj a helyi pénztől (vagy, ahogy mi hívtuk az út során a helyi b@szástól), mert a következő országban biztosan úgy váltják, hogy Te járj rosszul. Igény szerint 1-2 apró pénzt érdemes emlékbe eltenni persze. A Nicaraguai 1 cordoba például remekül használható a bevásárlókocsiban a Lidl-ben:)

A határokon ki- vagy belépéskor beszedik a sápot, ez országonként változó. Számlát, ki tudja miért, mindig máról adnak, mint amennyit valóban kifizettél, s bármilyen meglepő nem nagyobb összegről:)

Közbiztonság

„Úristen, Latin-Amerikába utazol? Hát ott kirabolnak, megölnek, felnégyelnek, elrabolnak…” jellemzően ezt hallgatom, ha megemlítem hova is készülök. Bennem soha nem volt ez a félsz, talán ez is magyarázza, hogy megúsztam eddig minden incidenst. Az is igaz, hogy nem lóbálok több milliós fényképezőgépet, a telómat is jól eldugom a hátizsákba, amit ha lehet, szerelmesen magamhoz ölelek. Tegyük még hozzá, hogy a fukszokat, sem öltöm magamra, bár aki ismer tudja, hogy inkább ruhára költökJ. Bezzeg a jó kis fonott madzagok száma a karomon csak gyarapszik, ezek amúgy is hozzám nőttek és egyetlen gengszter sem feni rá a fogát (pedig ha tudná, mekkora kincs…nekem:) )

Mexikóban, a csodás kis Merida városában éjfél körül sétálgattam egyedül. Még nyitva volt néhány étterem, működött a közvilágítás és az indián bizsu árus, ugyan már zárni készült, mégis beengedett, hogy vegyek egy újabb, na jó, most már bőr madzagot. Senki nem nézett rám csúnyán, bár ha tette volna sem látom, senki nem akart sem ki- sem elrabolni. Kellemes nyáresti séta volt, a „rettenetes Mexikói éjszakában”. Anno ugyanezt Rióban is eljátszottam… Ott arany szabály, hogy legyen nálad 20 dollár, ne több, s ha elkérik, mosolyogva add át. Nem mondom, hogy megköszönik, de tovább állnak (persze az ékszer és kütyü tilalom itt is érvényes, sőt…) Tőlem nem kérték, így jártamJ Ja és a „bicsre” se vigyél fürdőrucin, törcsin és könyvön kívül mást, utóbbit nyomtatott formában.

Közlekedés

Izgalmas kérdés. Peruban utaztam a helyi BKV-val, kisbuszokat üzemeltetnek magánszemélyek, olyan, amilyen. Ellenben utaztam szintén itt távolsági busszal, na az már pöpec volt. Wifi (ok nem működött), baromi kényelmes ülések, filmvetítés és kaját is felszolgáltak.

Közép-Amerika: Aki ide készül, mindenképp tisztázza a szervezővel, hányan lesznek a csoportban, hány fős és milyen buszt bérel az egyes országokban. Ázsiai kis utasszállító buszok róják az országutakat, csomagokkal megrakva a tetejükön. Belül nagyon szűkek a helyek, egy jól megtermett magyar ember bizony szenvedősen fér el. A buszok 21 fősek, de kéretik vigyázni! ebben a pótülések is benne vannak. Ha túl sokan vagytok, mindig lesz, aki a keréken kell, hogy zötykölődjön, vagy az első üléseken kuporogjon, ahol a lába csak nem a nyakába ér. Azt javaslom, létszám függvényében ragaszkodjatok a második buszhoz is. Extra költség, de 7-8 órás buszos túrákon megéri.

Az ominózus bőrönd

Mint rendes szőke nőnek, mindig súlyos fejtörést okoz a csomagolás. Kicsit most is túlvállaltam magam, bár az én útitáskám volt a legkisebb, s erre nagyon büszke voltam. Persze, azt csak én láttam, mit gyömöszöltem bele… Lássuk csak: vékonyabb pulóverből, max. kettő, akár úgy, hogy ezt a repülőre felvesszük. Ami a hosszú nadrágot (nem kell vastag, max. farmer)  illeti, nem árt 2  már csak azért is, mert esővel, sárral, rummal, tacos-szal bármikor meglocsolhatjuk, és mosatásra bizony kevés helyen nyílik lehetőség. (A vállalkozó kedvűek számára, mondjuk néhány tó és folyó persze adottJ )   Praktikus a „lecsatolható” szárú változat, mert így rögtön van egy rövid gatyánk is. Az utóbbiból nem árt legalább 4-5 db, a fent említett okokból, valamint felkészülve a romokon, lépcsőkön, homokban és egyéb helyeken való üldögélésre. És hát póló, trikó dögivel. 1-2 kis nyári ruha vagy szoknyácska is jöhet, hogy néha szőkéskedjünk a vacsinál kicsit, mert az jóóó. De a magas sarkú otthon maradhat:), tornacipóvel tökéletesJ

Megfontolandó, hogy testápolót, tusfürdőt, sampont (ez utóbbi persze kritikus pont) vigyünk-e, vagy ott vegyünk, kaphatóak ugyanazok a márkák, amivel itt gondozzuk habtestünket. A reptéren a mérlegelésnél ez a súly jócskán nyom a latba, ugye. Helyette inkább műanyag üvegben legyen pálinka nálunk. Ez alap… a körömlakk is otthon felejthető, egye fene, az alapozó is, de a páleszről tilos megfeledkezni. Nem alkoholizálásra szeretnék bárkit is buzdítani, csupán a gyomorbajok megelőzésére.

Hajszárító kell, ez nem kérdés, a kispárnát javasolt otthon felejteni. Cipőből hasznos a zárt és a túra szandál egyaránt. Esőkabát, széldzseki ez mindig jól jön, egyébként az esték több felé hűvösek, persze mindez függ az elfogyasztott koktél és rum mennyiségétől is.

Legyen nálunk egy kis hátizsák, ebbe a napi motyó elfér, rágcsa, víz, egy vékony felső, és kinek mi fontos még.

Kütyük

Óh igen… Mobil függőként kényesen ügyeltem arra, hogy telefon, tablet, a hozzájuk tartozó töltők (több is) gondosan bekerüljön a táskába. Nem árt felkészülni arra, hogy az eszközök esetleg eláznak, homok kerül a gépezetbe, vagy csak fogja magát és bemondja az unalmast. Szóval függőségtől függően, e szerint vigyük „bilincseinket”. Latin-Amerikában a szállodákban és éttermekben (nem a piaci talponállóra gondolok) elérhető a wifi. Telefon és sms csak óvatosan, horror az ára, 1 perc hívás díja cca. 1.100,-Ft. (erre mondaná legkedvesebb volt főnököm, de hát a telkó cégeknek is meg kell élniük valamibőlJ ) . 220V vs 110V átalakítóból is érdemes legalább 2 darabot vinni, hogy telefon töltés közben hajat is tudjunk szárítaniJ Ha van gopro és használni is tudod (nekem nem annyira ment, remélem ezt a gyermek nem olvassa), jó hasznát veheted több helyen (nem , nem a hálószobára gondolokJ )

Kaja

Reggeli általában babos rizs és rántotta. A Ham and Eggs fogalmát még a legjobb helyeken is alig ismerték. Ha kávét szeretnél, nézd meg, mivel főzik. Ezt útitársaktól tanultam, de nagyon igazuk volt. Hiába a jó minőségű kávé, ha a főző nem profi.

Steak, sok helyen kínálják, általában jól készítik. Ha mégsem azt kapod esetleg amit kértél (mondjuk disznó húst szolgálnak fel), panaszkodj, hangoskodj, lehetőleg magyarul, mond el, hogy röf röf , a végén tutira eléred, hogy még azt is megmutatják, milyen húsból készítik a következő adagotJ

A BBQ oldalas általában zseniális mindenütt. Tengeri herkentyűk is akadnak, de csak óceán partján érdemes próbálkozni velük. Tészta rákkal, például… oh de éhes vagyok. Ami szigorúan tilos az a majonéz, valamint a tejszínes kaják.

Legfontosabb kifejezések

  • Bano –mellékhelyiség
  • vamos, – gyerünk már
  • cerveza – sör
  • ron – rum
  • Ok, ok – értem! : agua a víz (de nagyon rossz ízű, hiába palackozott)
  • chocolate – csokoládé
  • café – kávé (ezen belül, hogy eszpresszó, azt már nehéz dió megértetni velük)
  • pasaporte – útlevél

 

Persze illik spanyolul köszönni  és megköszönni…, de ezt mindenki tudja

Angolul, hát elvétve értenek, de sajnos még a szállodákban sem igazán. Ennek ellenére kézzel, lábbal végül mindig célba érsz.

Gyomorbaj

Ez a másik aggodalom forrása, a turista számára. Mit tanácsolhatnék, ne félj, mert ha rettegsz, biztosan megbetegszel. Az utcán csak mértékkel egyél, nézd meg alaposan akkor is, hogy mit. Közép-Amerikában a megmosott gyümölcstől nem volt baja senkinek. Víz csak palackozott formában.

Ne feledd: a pálinka és a rum itt nem élvezeti cikk, hanem kötelező gyógyszer megelőzés céljából. Ne finnyáskodj, ne játszd meg a szende szüzet, igyál… különben tönkre mehet az egész utazásod. Vihetsz mindenféle fertőtlenítőszert, gyomorrontás elleni széntablettát, utólag már késő.

Gyógyszerek:

Kinek mire van szüksége. Algopyrin alap, legyen széntabletta, de utólag már …ügy, ragtapasz és sebfertőtlenítő.

Ennyi volt:

Mit tanácsolhatnék még? Utazzatok és élvezzétek. Nem baj, ha kócos a frizurád, mert megázott, vagy a pára tönkretette, az sem baj, ha leetted magad és csak este tudsz átöltözni… itt nem ez a lényeg (hidd el így is készülhet jó fotó, csak sokat kell csinálni:) ), hanem hogy láss, érezd és szeresd, ahol jársz, és amit csinálsz. Ha így lesz, boldogan mesélhetsz majd az unokáknak még arról is, hogyan veszítetted el a fél pár cipődet a dzsungelban. A bosszúság kalanddá alakul át, az élmény még hatványozottabb lesz és a Balcsi parton a haveroknak a fröccs mellett elmesélheted, milyen csodát éltél meg. Persze egy idő után unni fogják, de Te akkor is libabőrős leszel, ahogy felidézed az apró részleteket, ahogy most én is miközben kalapálom ezeket a sorokat. Mert ne feledjétek:

Éljetek a mának!!!

Közép- Amerika blogom ezzel bezárom, de arra gondoltam nem búcsúzom el végleg. Aki engedi, fárasztom majd néha egy-egy szösszenettel, egy élmény megosztásával, egy kitalált rövidke novellával, vagy éppen egy apró ventilálással, itt ezen a helyen, az alábbi címen:

Szőke villanások

dec 03

Látógatóban az üköknél…megspékelve néhány úti kalanddal

Headline helyett: romok, misztikum, földút, Mehikóó,

Szebbnél maya szebb romvárosokban jártunk Guatemalában és Mexikóban egyaránt. Sokat gondolkodtam azon, hogyan is tudnám a látottakat, hallotakat írásban összefoglalni. Rá kellett jönnöm, hogy nem fog menni. Mesélhetek nektek Jaguár király főtemplomáról, az áldozatokról, amelyeket a jó termés érdekeben bemutattak, kigyó királyról, a vörös hercegnőről, az építkezések módjáröl, de igazán átadni azt, amit megéltem, nem fogom tudni. Ezekre a történetekre pedig akit érdekel, könnyen rátalál a neten. (Jegyzem meg, több féle verziót is végig hallgattunk a mayak szokásairól, szóval vannak fenntartásaim a tekintetben, mit is tudunk róluk egyáltalán😀. )Mindezt látni, és érezni kell. A nyugalmat, a tekintélyt, a titokzatosságot, a misztikumot, mindazt amit ezek a falak rejtenek, elmesélni nem lehet. Meg kell előttük állni, mondanám, meghajolni, leülni egy kőre és hallgatni, figyelni, magadba szívni az ottani levegőt.

De mivel nemcsak szőke, hanem grafomán is vagyok, röviden megosztom az egyes helyekkel kapcsolatos tapasztalataimat:

A REJTÉLY:
Copan (Hondurasz) : erről már írtam korábban. Nekem tetszett a hely, nyugalmas volt, nem túl nagy, egymásba épült piramisokkal és templomokkal, az elmaradhatatlan labdajáték pályával, több szoborral, és találgatásra okot adó hielogrifákkal.
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Copán

A BÉKE SZIGETE:
Quiriguá (Guatemala)
Hatalmas sztele-kel várja a látogatókat. Érdékes, nyugodt hely, szép környezetben.
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Quiriguá

A MISZTIKUM:
Tikal (Guatemala) Imádtam… elveszett város a dzsungelben. Az is véletlen volt, hogy ket földműves, aki gyűjtögető élegmódot folytatott, felfedezte. A város feltárása 13 évet vett igénybe. A mayak titka marad, miért itt építkeztek, ugyanis folyó nincs a közelben, ami erre okot adhatna.
Vízhálózatokat és Csatorna rendszereket épitettek. 576km2 a teülete a városnak, ebből csupán 16km2 -t tártak fel. Virágkora Jaguár király alatt volt. Szimpi nekem Jaguár, arhol járunk, előkerül a neve, tudhatott valamit a fiú🙂

Mayak számára a nap éj egyenlőség kiszámítása nagy jelentőséggel bírt. A legtöbb templomot úgy építették, hogy valamilen módon ezt jelezze, a fény más és más szögben törjön meg, ahogy áthatol a réseken például.

Tikalban a főtéren található a Jaguár templom, 45m magas és 6 platformból áll. Egyszerűen lenyűgöző. Az egyik piramisra felmászva, már távolból is látható, de igazán a főtérről, illetve az itt található templomról vehető igazán szemügyre.
Tikalban egyébként fennmaradtak építmények, amelyben anno a népek töltötték mindennapjaikat. Kemény kőágyakon feküdtek, gondolom nem volt derék problémájuk🙂
Természetesen a labdapály itt sem maradhatott el.
A labdajátékot úgy játszották, hogy két falra felhelyeztek -igen magasra- két kő karikát, ebbe kellett a labdát bedobni. Csípővel, könyökkel érhettek a labdához, amit növényekkel töltöttek meg.
A nyertes vagy győztes csapat tagjait, vagy csupán egyet közülük (valamennyi verzió elhangzott a különböző helyszíneken) feláldoztak a jó termés érdekében.

Tikal túra 4órás, sokat sétálsz közben a dzsungelben növények és állatok között. Itt taliztunk a bőgő majommal is, aki borzalmas hangján riogatja az őt zaklató túristát.
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Tikal

Guatemalából tovább álltunk Mexikóba. Igen érdekes utunk volt, ugyanis két óran keresztül föld úton rázkódtunk, kb negyvennel, a térségre jellemző mini busszal (Toyota, ami japán méretekre készült, így még én is szenvedtem a 169 centimmel, nem hogy a 180+ és jó súlyban lévő hímnemű egyedek) . Kietlen utakon jártunk, se ember, se település… míg végre eljutottunk a Guatemalai határátkelőhelyre. Hát ez volt a csúcs az összes közül, ahol az út során megfordultunk. Tulajdonképpen, mintha otthon egy hátrányos helyzetű települes egyik portájára csöppentem volna… tyúkok, malac, bodegában a mellékhelyiség, inkább nem részletezem ennek állapotát. De pecséltek komolyan és határozott arccal. Nem mellesleg a másik oldalon, Mexikóban úgy kellett felébreszteni a határőrt…😂

A SZERELEM:
Yaxchilan (Mexikó): Mexikóban bárkákba szálltunk és a csodás Usumacinta folyón elhajóztunk a yaxchilani romvárosba
Hihetelen nyugalom, egy csodálatos templom a domb tetején, amit beborít a nap a sugaraival, megfejthetelen, misztikus és magával ragadó. Nekem ez a hely lett a szerelem első látásra. Megnyugodtam, feltöltődtem és rácsodálkoztam… visszafelé a bárkában el is szenderedtem🙂
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Yaxchilán

A MEGHITTSÉG:
Palengue (Mexikó): kellemes, könnyen bejárható, nagyon jó állapotban megmaradt maya terület. Itt még az uralkodók árnyékszéket is megtekinthetjük. Ami ennél izgalmasabb, hogy meghallgathatjuk, hogy a kancsal nő volt őseim szépség ideálja. Engem bezzeg a szüleim kikezeltettek a bandzsításból😂, hiába, nem konzultáltak az ősökkel.

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Palenque

Palengua-ból Meridá a repültünk. Ez egy igazi koloniális mexikói város, jellegzetes épületekkel és az amerikai kontinens legrégebbi katolikus templomával. Sajnos a repülő késése miatt este érkeztünk, de semmiképp nem hagytam volna ki, hogy sétáljak egyet a városban. Szeretek ilyen helyeken, csak úgy magamban bóklászni, igy most is ezt tettem, dacolva Latin-Amerikáról belénk táplált veszélyérzettel (jegyzem meg, ez bennem sosem volt túl erős🙂) . TüneménYes kisváros, hangulatos főtérrel, kisebb terekkel, éttermekkel, jellegzetes épületekkel és az indián ékszerboltjával tarkítva.

 

A TEKINTÉLY:
Chichen Itza (Mexikó) : ő a leghíresebb, számomra mégis ez a hely volt a legkevésbé magával ragadó. Tele túristával, hangzavar, no és bazári hangulat, amit az árusok hada eredményez, akik a romváros összes sétáló útját ellepik. Irritáló, idegesítő és egyben szomorú. A világ hét csodájának egyike, elkeserítő, hogy egy “piaccá” alakították. A többi hely meghitt, misztikus hangulata itt egyáltalán nem volt érezhető.
Kukulkán, tollas kígyó istennek áldozták a naptemplomot. Az itt élő toltékok hite szerint az Istenek vérszomjas fenevadak voltak, akiket vérrel kellett táplálni. Ezért számtalan áldozatot mutattak be, többek között a labdajátekos rabszolgák köréből is.
A várost a különböző csatározások miatt hagyták el lakói, de később is visszajártak szertartásokat tartani.
Kövezzenek meg, de engem nem a nagytemplom, sokkal inkább El Caracol a csillagászati templom varázsolt el ezen a helyen.

https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Chichén_Itzá

AZ ÉDENKERT
Tulum (Mexikó) : Egy hely, amit látni kell. Ez a város az, amely egyszerűen elvarázsol bárki is vagy és bárhonnan is érkeztél. Tulum a tengarpart mellé épült fantasztikus környezetben. Remélem ükjeim közül laktak itt, s részesei voltak ennek az édenkertnek. A romváros alatt “hipózott” fehérségű homokos tengerpart húzódik, ahol a megfáradt túrista megmártózhat a habokban, miközben a romokban gyönyörködik. Vétek lenne kihagyni ezt a helyet.

Az út Mexikói tengerparton, Paya de CArmen en ért véget. Megfáradt vándorként, jól esett pár napot elnyúlni a meleg homokban, élvezni a felfrissülést hozó langyos tengervizet, jókat enni, Coronitát inni, shoppingolni. A város egy igazi üdülőfalu, nyüzsgő, éttermekkel, bárokkal, bazárokkal zsúfolt főutcával. Befizethetsz különböző vizi programokra, kirándulásokra, show műsorokra, vagy csupán élvezed az édes semmit tevést. Ez a Te döntésed…

Mesém itt érne véget, ha nem lennék notórius irogató…. arra gondoltam ugyanis, összeírom még tapasztalataim és “haszontalan” szőke tanácsaim, egy következő szösszenetben, de azt már otthon😓

Álmodjatok szépet maya királyokkal, rabszolgákkal, Jaguárral, s ha úgy érzitek, kerekedjetek fel és egy üveg rummal irány Latin Amerika, mert tudjátok: éljetek a mának….
Képek a facén

dec 03

Karibi feeling

Headline helyett: napsütés, nevetés, csodás természet, és a Karibi tenger

Copan titokzatos romjai után egy igazi karibi hangulatú túra következett.
Floresbe utaztunk, ahol a Rio Dulce partján szálltunk meg. Másnap csónakba pattantunk és irány a Karibi tenger torkolata. Napsütés, jó hangulat, csodás táj és persze az elmaradhatatlan rum. A folyó 4 km széles és 18 km hosszú. Természetvédelmi övezet a folyó vidéke. Vizikert, madárpark és minden színes látványosság felfedezhető errefelé. Kormoránok, telekomszínű tavirózsák, halászok, akik már reggel ötkor kivetik hálójukat a gyanútlanul fogatmosó halakra.
Jómódú gringók elől sem maradhatott rejtve ez a gyöngyszem. Kb. ezren már megjelentek szuper yachtjaikkal, amelyeknek garázst építenek a vizen és persze mellé bádog viskókat ( némi túlzással🙂). Franciák is próbalgatják a helyet, ők úgy 300-an vannak.
Megálltunk egy kőfal mellett is, ahol még az első világháború előtti német bevándorlók (igen igen) grafitijei láthatóak. Kávét termesztettek errefelé, s imádták a vidéket. Ki érti…?🙂
A Karibi tengerhez érkezvén megálltunk egy jungeli mesés vízfolyamnál. Ez egy kis park, amely belépő ellenében látogatható. Egy öreg fekete üzemelteti, amikor megérkezel az irodájába, mindenféle érdekes misztikus tárgy és még érdekesebb illatú füstölő fogad. Megkéri az árát a belepésnek, bár nem gondolnám, hogy sok dolga lenne a hely rendben tartásával, ezt ugyanis a természet elvégzi helyette.
A parkban köveken és vizben gázolsz, aprócska zubogók között. Ha kedved tartja, leülsz egy kőre és élvezed az erdő és a víz teremtette csodás összhangot. Séta közben persze azért ügyelned kell arra, nehogy a traumatológián találd magad boka sérüléssel. Bár lehet az öreg sámán a bejáratnál azonnal rendbe tenne valami bűvös varázslattal.
A vizfolyam végében egy kis vízesés található, amely alatt a vállalkozó kedvűek fürdőzhetnek.
Következő állomásunk Livingstone volt. Hát ez egy igazán remek, vidám feketék lakta hely. A városkát jellemzően feketék lakják, kereskednek,táncolnak, énekelnek és templomba járnak. Meglepő volt számomra, milyen -Közép-Amerikai mércevel nézve – rendezett házak és tiszta utcák jellemzik a környéket.
Másnap tartották éves kegnagyobb ünnepüket, már erre készültek, a Garifun dayre. Díszítették az utcákat és zenéltek mindenfelé. Boldogan maradtam volna, a jellemző “fekete”zenéjük már ott jártamkor magával ragadott és európai gátlásaimat levetkőzve táncra perdültem.

Hajónkkal visszaindultunk Floresbe. Útközben, még a karibi tengerbe belegyalogoltunk, hogy érezzük langyos meleg vizét. Vártuk a Karib tenger kalózait, dehát az itteni mentalitást követve, ők is elkéstek. Helyettük egy delfin család csatlakozott a hajóhoz és vidáman úszkáltak, ugráltak pár percig körülöttünk. Imádni valók voltak.
Floresnél a vízről még láttuk a SAn Felippe erődöt, amelyet a spanyolok építettek, hogy kordában tartsák a gonosz kalózokat.

Nagyszerű élmény volt ez a kirándulás. Ha tehetném visszatérnék ide pár napra. Kenuznék a tavon, táncolnék a feketékkel és felkeresném a közelben levő természeti csodát, Belizt. Ha itt jártok, töltsetek több napot errefelé, megéri🙂, mert tudjátok: Éljetek a mának…!

Képek a facén. Következő irományomban pedig pár gondolat a titokzatos ükökről.

nov 26

A tuc tuc, avagy moto taxi birodalom…

Antigua után megérkeztünk Honduraszba, Copanba, amely nem csak egy hangulatos kisváros, hanem maya romjairól is híres.
Hondurasz a drog bárok egyik székhelye, ennek ellenére kedvelt turista hely is. Az egyik drog kereskedő felismerte, hogy van élet a fehér poron túl is, és jó business lehet a maya romokat megmutatni a fényképezőgépükkel a világban rohangáló túristák számára. Ezért aztán gondolt egy nagyot es felújította a romvárost. Elmondhatjuk, bölcs gondolat volt.

A maya városba érkezvén csodálatos Ara papagájok üdvözlik a látogatókat. Megmutatják pompás tollazatukat, illegnek billegnek és tudatják, veled, hogy itt bizony ők uralják a területet.
A maya város ie. 600 és 800között elte virágkorát. Egymásba épült piramisok, templomok teraszok jellemzik.

A téren egymás mellett sorakoznak, a területen talált régi ősi jellegzetes indián szobrok az akkori uralkodókról. Kulturális szempontból a legjelentősebb a 700-as évek közepéből származó, „Füst-Mókus“ uralkodó által építetett hieroglifalépcső, ami az egyik piramisra vezet fel és több mint 2200 hieroglifát tartalmaz, ami a maja város akkor 300 éves történetét meséli el. A romváros kis területet foglal el. Az egyik piramison egy óriás indián fej néz le ránk, szinte az súgja, figyellek, viselkedj rendesen. A piramisok mögött található a mayáknál elmaradhatatlan labdapálya, lépcsősoros lelátókkal és köré épült piramisokkal. Az épületegyüttes jelentős része a birodalom csúcspontjának idejében, „18 Nyúl” uralkodása alatt épült (695-738). A túlnépesedő ősi város hamar a csúcsára jutott, 822-ben röviddel miután az utolsó uralkodó Ukit Took trónra lépett, vezetői elhagyták, majd pár évtizeddel később a földművesek is magára hagyták.
Leültem egy rövid időre az egyik piramis lépcsőjére, ahonna, jól latható volt a terület. Megnyugtató, békét és nyugalmat árasztó volt a környezet. Lehet, hogy csak belemagyarázom, de úgy ereztem, jót tesz a lelkelkemnek, ez a légkör és mindaz amit a hely sugároz.
A mayákról később egy önálló posztban összefoglalom mindazt amit megtudtam, de még most jönnek az igazi nyalánkságok a témában.

Visszaterve Copan városkára egy hangulatos hely, tele meredek utcákkal, ahol bizony a busz is megkínlódott a feljutással. Mini főtere van, lelkesen árulják a szivart a helybeliek. Tuc tucok megszámlálhatatlan hada rója az utakat, ami nem is csoda, mert a lejtős utcácskák bizony próbára teszik a járókelőt.

Reggel egy remek kávézóban fogyasztottuk el a reggelinket, itt azonban sikerült frászt kapnom, ugyanis amikor bank kártyával akartam fizetni, érkezett egy sms, hogy nincs egyenleg a számlámon. Tudtam, hogy kell lennie, s mivel ezen a vidéken bármi megtörténhet, aggódni kezdte. Felhívtam a bankot, kiderült, minden rendben van. Ezt csak azért írom, hogy hasonló estben, nyugi, mert nincs minden veszve és van remény🙂.

Honduraszból visszatértünk Guatemalába, azaz a Farkasok helyére.

Tegnapi egy igazán remek napunk volt a Karibi térségben, de erról majd szóljon következő írásom, mert tudjátok: éljetek a mának

képek a facén

nov 26

Farkasok helye…

 

Headline helyett: napsütés, hajókázás, indiánok, hippik, őrült francia étterme, újabb karkötők száma: 1

Guatemala: puccsok, diktátorok, amerikai es mexikói hatás, mind, mind jellemzi a történelmét, de erre nem térek a ki a neten, sok infó fellelhető. 1986-ban akakukt meg az első civil kormányuk. Jellemző iparágak a bútorgyártás, cukornád es kakaó termesztés. 16 millióan lakják, 30%a a lakosságnak irástudatlan. Lakosság nagy része maya, de meszticek és mulattok is élnek itt.

Guetamaléban első utunk az Atitlán tóhoz vezetett. Mesés vidék, vilkánok, fantasztikus zöld vizű tó, körülötte turista paradicsomok.
Az Atitlán tó Guatemala második legnagyobb tava, 18km hosszú, legnagyobb szélessége 10 km és több mint 300méter mély. Úgy tartják ez a világ legszebb tava, de azért nekem a Balaton még mindig a number one.
Három vulkán öleli karjai közé a tavat, az Atitlán, a Toliman és a San Pedro.
A tavon kajakosok, motorcsónakosok, halászok vidám csapatával találkozhatunk mindenfelé.
A szállasunk egy hangulatos tóparti bungalókból álló lodge volt, amelynek a tóra néző teraszán nagyon jól esett a reggelit elfogyasztani. A mi bungallónkat a tavon keresztül pallókon lehetett megközelíteni. Természetesen, amikor húztuk a bőröndőt, alattam beszakadt az egyik palló és az egyik lábam beszorult. Az utitársak segízségemre siettek, így nagy baj nem történt, megúsztam némi horzsolással. Ezt aztán sok pálinkával fertőtleniteni kellett, mert ugye az alkohol erre a célra is tökéletes😀.

A tó egyik partjáról motorcsónakkal mentünk a San Juan La laguna faluba. Az úton a hegy egy maya arcot formáz, a helyiek szerint ez örködik felettük, ezért ilyen békés és nyugodt a közösségük.

A faluban élők jellemzően kakaó, zöldség, virág termesztéssel foglalkoznak a piacon igen gusztusos retket, új hagymát, paprikát és hasonló egészséges semegéket láttunk. Kár, hogy európai elkényeztetett gyomrunk nem biztos, hogy elviselné az itteni puritán módon termesztett finomságokat.

A településen kis kommunákat hívtak életre, az egyik közülük helyi szőttesek elkészítésével foglalkozik. Az asszonyok a fonal elkészítésétől, a szinezésen és szövésen át, valamint a ruha darabok megvarrásáig mindent maguk végeznek. Naponta 2×3 órát dolgoznak, mellette a családról gondoskodnak.
A fonalat természetes anyagokkal színezik, pl hagyma, sárgarépa, cékla stb.

A másik kommunában csokoládét készítenek, míg a harmadikban gyógynövényeket termesztenek és ebből állítanak elő gyógyszereket, valamint kozmetikumokat. Ebben a kommunákban tevékenykednek még a bába asszonyok, akik a terhesség elejétől támogatják a kismamákat és levezetik a szüléseket. A babákról a sámánok már a születéskor megmondják miben lesznek tehetségesek és milyen szakmára alkalmasak.

A gyerekek öt éves korukban megkezdik az iskolai tanulmányokat és 16 évesen már jelentkezhetnek valamilyen felsőoktatási intézménybe. A település rendezett, látszik, hogy a turistákra rendezkedte be. Séta közben betértünk egy ici pici kávézóba néhányan, nem ajánlotta senki, csak éppen útba esett. Itt ittam az első igazán finom kávét a térségben. Azóta Hondurasban sikerült egy reggelizőhelyen hasonlót kifogni. A kávé ízé kicsit savanykás, bár nem ez az igazán jó jelző, de talán ehhez az izhez áll legközelebb.
A települést a népviseletbe öltözött lakosok ruházata színesiti és teszi még hangulatosabbá. Ahogy El Salvadorban, itt is kis teherautók, vagy pick upok hátsó platóján utaznak állva a népek, amelyet ráccsal vesznek körbe. Ezt is kipróbálhattuk, nagyon jó buli volt🙂.

San Juan után egy másik települést, San Marcost kerestük fel. Itt hippik tanyáznak, régebben nagyobb létszámban töltötték meg a helyet, mára inkább meditációs központokat hívtak életre, ahová, 5; 20 vagy 40 napos elvonulásra érkezhet, aki ennek szükségét érzi. Az indinánokkal közösen kínálják heyben készült portékáikat, ékszereket, bőr árut, szőtteseket a betelepülők. Egy francia üzemeltet éttermet, aki a helyiek szerint nem veti meg a marihuanát, így aztán kiszámíthatatlan, mikor képes a tűzhely mögé állni. Szerencsénk volt, még időben érkeztünk, és remek kajákat főzött nekünk. Az étterme egyébként a tó partján található, csodás kilátással.

Sajnálom, hogy csak másfél napot tölthettünk itt el. Gyönyörű a vidék, érdemes lenne több települést felkeresni, és élvezni a tó kínálta időtöltéseket. De ez mist egy olyan túra, ahol csak éppen belekóstolhatunk az ínyencségekbe, aztán, ha beleszeretünk, ki tudja egyszer még visszatérhetünk, hogy jobban megismerjük.

Másnap Antiguaba érkeztünk, amely anno fővárosa is volt Guatemalának, de 1773-as földrengés elpusztította, így másutt, Guatemala városban hívták életre a közigazgatási központot.
Antigua varosát az UNESCO 1979-ben a világörökseg részévé nyilvánította.
A város fő látni valói a több évszázados templomok, kápolnák, kolostorok és persze számtalan hangulatos étterem és kávézó.
Ha erre járunk mindenképp érdemes megnézni a Szent József székesegyházat, es az érseki palotát. Igazán látványos a Szent Katalin kapuív, amely abból a célból épült, hogy a tetején levő zárt folyosón keresztül közlekedjenek az apácák a kolostor két része között. A város főtere nagyon hangulatos, árusok, túristák forgataga tölti meg.
Antigua építészetén érződik a spanyol hatás, engem a perui Arequipara emlékeztetett, bár utóbbi azért sokkal grandiózusabb város.
Remek szállásunk volt, fantasztikus kerttel, belső udvarral és medencével. Kár, higy estére megeredt sz eső, de ne panaszkodja, már csak elvétve szakad le az ég.
Én megyek tovább Honduraszba, Tipedig tudjátok: éljetek a mának!
Képek a facén…

nov 22

Nicaragua

Headline helyett: Meleg napsütés, hajókázás, egy élettelteli város, HCCP helyett pálinka, újonnan megvásárolt karkötők száma: 1

Miután a Nicaraguai legfőbb hatóságok engedélyt adtak, hogy földjükre léphessünk, a kikötőbe indultunk. A Nicaragua tavon keltünk át Che Guevara komppal (vajon miért kapta ezt a nevet😂) , hogy elérjük Omepete szigetet, amely a Volcan Concepcion és a Volvan Madeira között található. A tó mörül található még a Mombacho működő vulkán is. A vulkánok között 360sziget alakult ki, az egyik legismertebb az Isla Zapatera.
A szállásra igyekezve, kereszteztük a helyi repülőteret, amely gyakorlatilag az országútra épült. A keresztutat kötelekkel választják el az autó úttól, a gépkocsi és gyalogos forgalmat pedig leállítják, amikor repülő érkezik a szigetre.
A szállásunk egy nagyon hangulatos helyen volt, a szokásos színes és buja növényzettel a tó partján. Este kiültünk az étterem teraszára megcsodálni a csillagokat és persze ellenőrizni a helyi mohitót minőségét.
Reggel egy kis napozás a medence partján, majd séta a belső tó körül az erdőben. Itt is volt pillangóház, és az orchideák is kitettek magukért. Érdekes volt látni, milyen nagyra nő a mikulás virág, kb másfél, két méter magas a piros virágú, otthon cserépben féltve őrzött növényke.

Délután aztán újra komp, és irány Granada. Ez egy tündéri latin városka, egy főtérrel és egy főutcával. (Ennek ellenére 20 percig buszuztunk fel és alá, míg a szállást megtaláltuk. Mindenki segítőkész volt, de természetesen más irányba küldött.🙂)
Nagy katedrális épült a főtérre, a helyiek igen vallásosak, de ez Közép es Dél-Amerikára egyaránt jelemző. A főútcán hatalmas élet volt. Kitelepültek az éttermek, az árusok, és mindenfelől helyi zenét hallottál. Persze steak volt itt is a vacsora, ki kell használni ezt a lehetőséget ezen a környéken. Persze nem egyforma színvonalon készítik, itt például egyik vendéglatós utastárs visszaküldte a neki felszogált adagot. Volt futkározás ezután, megmutatták, melyiki húst fogják kisütni neki, és egy csuda tálat rittyentettek a kedves vendégnek.
A városka az épületeivel engem a vadnyugatra emlékeztetett, de a hangulat az igazi latin volt, és persze az is látszott, hogy ez a felszín, valóságban nagy a szegénység. Néhány gyerkőc az aztalunkhoz jött és elkérte a csontot, hogy leszopogassák… ez azért sziven ütött. Megkapták, és természetesen pár dollárt is mellé… , de a nyomor ellenére mosolyognak, vidámak és kedvesek.
Itt egy kanadai panziójaban laktunk, kellemes belső kerttel, ahol még medence is volt. Jellemző egyébként a belső kert kialakitása a házaknál, ezt sok növénnyel teszik hangulatossá. A földszinti lakások ajtaja tárva, nyitva. Nem zavarja őket, hogy belátnak.
A kanadaival szóba elegyedtem, elmesélte, hogy három éve költözött ide és vissza nem térne Kanadába. Itt nyugodt az élete, remekül érzi magát, jól megél a panziójából. A hajón egyébként egy amerikai fickóval beszélgettem, aki öt éve él Nicaraguaban a szigeten a feleségevel és nagyon boldog. Ő interneten keresztül angolt tanít kinai gyerekeknek. Ő is azt mondta, ennél nyugodtabb még nem volt az élete. Érdekes…

Másnap reggelre kiürült az utca, csend honolt, a boltok zárva voltak. Két opció volt a programra, a Salvadorba délelőtt induló gépünket ugyanis átették délutánra. Itt jegyezném meg, hogy ezen a vidéken ez természetes. Aki itt jár tudomásul kell vegye, hogy soha semmi nem indul és érkezik az előre beharangozott időpontban. Másfel órás késés teljesen rendjén való ( lehet ezért is vonzódom ennyire ide, elgondolkodtató😂). Az egyik opció egy vulkán meglátogatása volt, kombinálva a túristák számára eletre hivott piaccal. A másik szintén a turista piac, párosítva a a helyi termelői piaccal. Úgy döntöttem piacozok, Európában már jártam vulkánnál, de ki tudja, lesz-e még alkalmam helyi latin piacra bekeverdni. Utóbb kiderült el kellett volna menni a vulkánhoz, busszal felmentek a “kollegák” ugyanis a kráterhez, s fantasztikus élmény volt számukra a forrongó lávát látni és érezni az félelmetes nagyságát a helynek. No de sebaj, a piacon izelítőt kaptam a Latin-Amerikai életerzésből.
Sütöttek itt aluminium edényekben minden, meghatározhtatlan eredetű étket, a tüzet a főzni való alá pedig abból rakják, amit éppen találnak.
Bekukantottunk egy-két helyi vendéglátóipari egységbe is, ugye mondanom sem kell, hogy a HCCP előírások messze menő betartásával működnek🙂🙂.

A piacon egyébként a melegben hűtés nélkül tárolt husoktól és halaktól kezdve, a használt ruhán át, a mobiltelefonig minden megvásárolható. Emellett szolgáltatások is igénybe vehetőek, úgy mint fodrász, cipész, varroda. A cipész van, hogy éppen Adidas cipőt gyárt, máskor pedig gumicsizmát talpal. Nem hiába, itt működik a szakember képzés.
A turista piac szót sem érdemel. Színes es egyedi kézműves termekek helyett, drága bóvli mindenütt, ráadásul szinte egyforma portékák. Az egyetlen, amit érdemes felkutatni, ha valaki szereti, az a szivar. Kubai szivarokat igen jó áron adják a helyiek, ráadásul a csomagolás is igen eredetinek tűnik. Gondolom Nicaragua és Kuba barátsága a kereskedelmi kapcsolatokra is jó hatással van🙂
Amennyire macerás volt bejutni az országba, olyan kulturáltan intéztek a kiléptetést a repülőtéren. A repterük nagyon modern, színvonalas és kultúralt a személyzet. Azaz, ha valaki ide készül és nem kiváncsi arra, hogy milyen is lehet egy bürokratikus és diktatúrához szokott katonai határ beléptetés, utazzon ki és be az országba repülővel.
Nicaraguában egyébként a lakosság 32%-a írástudatlan. Ennek ellenére szemmel látható, hogy feljlődik az ország. Nem vagyok gazdasági szakember, de szőkeségemmel úgy becsülöm 10-15 even belül komoly pozítiv átalakulás lesz az országban.

Elrepültünk Salvadorba, ahol egy meg kisebb busz várt, mint az előző országokban. Azt már megszoktuk, hogy a böröndök a tetőn utaznak, de hogy többünknek pótszék jusson a buszon, az már kicsit sok volt. Mivel másnap 8 órás busz út várt ránk, kértük a szervezőt sürgősen szerezzen még egy járgányt, fizetjük a költségeket, de ez az állapot nem tartható. A guatemalai határon várt is ránk egy másik busz, ezen légkondi nem volt, de kérem itt már ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozunk.
Ha már a buszoknál járunk, számomra érdekes, hogy ebben a térségben a gépjárművek 90%-a Toyota, a maradék 10 szintén ázsiai. A kamionok ellenben a szépséges amerikai csőrösök. Gyönyörűek egytől egyig.

El Salvadorban nem sokat időztünk. Egy nemzeti parkot kerestünk volna fel, ha nincs a járat törlés… végül ettünk egy jót, aludtunk egy kellemes szállodában, majd tovább mentünk Guatemalába. Reggel még ellátogattunk egy kellemes tóhoz, úgy terveztük itt reggelizünk. Dehát kérem, ez ugye Latin-Ametika…. megígértek, hogy reggel 8-kor nyitva lesznek és várnak bennünket, de az órainkat nem a mienkhez igazították😀. Útközben megálltunk egy másik -hááát, nevezzük kifőzdének- helyen étkezni. Bevállalós volt a társaság, ettünk, pedig a helyi viszonyok nem hogy HCCP előírásokat, de még közelmúltban történt takarítás jeleit sem mutatták. Mindenki megúszta gyomor baj nélkül, nem hiába, a pálinka és rum. És ez most nem tréfa: aki ilyen helyen jár, reggel meg kell igyon egy kupica pálinkát, ez a legjobb megelőzés, megbízhatóan fertőtlenít, és nem csak a gyomrot,de pl. a sebeket is. Ha ez kimarad, az immodium bizony a táskában nem marad🙂

Salvador egyébkent nem igazán barátságos ország és a közbiztonság is rosszabb a többinél. Mi sem bizonyítja jobban, hogy sok a fegyveres őr mindenfelé a városban, a szállodákban, az utakon. Az etteremben például ki volt írva, hogy a fegyvert kéretik kint hagyni😂.

Guatemalába a határátkelés gond nelkül ment. Ez egy jó irszag kesz, érzem a zsigereimben.

Fotók a facen, Ti pedig tudjátok: éljetek a mának…

nov 18

Buena Vida

 

Headline helyett: eső, de már akad napsütés is, pillangók, békák, macskák, pancsolás egy szuper helyen, no és kalandos kalandpark

Costa Rica: Mondhatjuk, legalábbis az esős évszak után, hogy egy zöld “sziget”.Rengeteg és igazán buja növényzet, számtalan szebbnél szebb virág úton, útfélen. Banán es kávé ültetvények sok felé, békésen legelő szarvasmarhák a domb oldalakban. Imádjak a helyiek a hortenziát, vagy a hortenzia őket, de nincs olyan rendezett és kevésbé otthonos lak, ahol ne találkoznánk ezzel a növénnyel.
A rengeteg csapadék több domb oldalt lebontott, a főldet és faágakat, az amúgy sem jó minőségű utakra hordta össze, ezzel megnehezítették a közlekedést.
Érdekes kontraszt, hogy lepusztult házakat, pléh bodegákat látni útközben, ezzel szemben több helyen ott vannak a szélkerekek, amellyel biztosítják a helyiek az áramot.
Vulkán helyett (sajnos😓) egy, a helyi állatvilágot bemutató parkban tettünk látogatást. Érdekes volt, nem mondom, de azért vulkánt ugye macerásabb masutt felkeresni🙂. Az állatkertben (nevezzük igy) megismerkedhettünk a kedves hüllőfélékkel, csuda békákkal, szebbnél szebb pillangókkal, akik ott repkedtek közöttünk, cukorborsó kolibrikkel, akik szinten szabadon repdestek a madárházikójukban. Nem simogathattuk meg őket, de találkoztunk a magukat méltóságteljesen bemutató vadcicákkal, néhány úgy mozgott, minta a kifutón lenne éppen. Szemtanúja voltunk a majmok családi viszályanak, jól belegondolok, lehet valami ebben az evolúciós folyamatban😂.
A térkép jelölt egy teknős tavat is. Kerestük fel és alá, mikor kiderült, hogy ez a bárhoz tartozó, nem kis méretű, ámbár teknőc formájú medence. Ahogy az már lenni szokott, itt is esett, igy aztán a teknőc koktélozás elmaradt.
A parkban még néhány vizesést is megcsodálhattunk, de Iguasu után, csak annyit mondnék, amit a hímnemű egyedek szoktak azokra a hölgyekre, akik nem nyerték el tetszésüket: olyan “bájosak” voltak.

Innen utunk La Fortunába vitt. Ez a település gyógyvizeiről híres. A turizmusban rejlő lehetőségeket rendkivül jól kihasználják, több gyógyfürdő épül azonnal egy forrásra, a vulkánok köré túrakat szerveznek és a szörfösökre is gondolnak. La Fortunában igazán kellemes szállásunk volt. Nagyon szépen kialakított tornácos ( hintaszékkel felszerelt) bungallókban laktunk, kicsit Tamás bátyja feelingem volt. A kertben itt is fantasztikus növenyek, közöttük medencék bújtak meg, volt meleg vizes és normál vizes egyaránt. Remek hangulata volt a helynek őszintén sajnáltam, hogy csak egy éjszakára maradtunk.

A következő állomás Monte Verde volt. Itt található a Kalandpark, amit már nagyon vártam, ugyanis itt próbálhattuk ki Latin-Amerika leghosszabb drótkötélpályáját. Két féle módon csúsztunk, az első két pályán beültettek egy hevederbe, egyik kéz a karabiner mögött a drótkötelen. Kaptunk egy speciális kesztyűt, ezen volt egy erős bőr rátét. Ezzel tudtál fékezni, ha szükséges volt. A pálya végén lesegítettek és átcsatoltak a következőre. Ennél nagyobb élmény volt a batman csúcsás. Ebben az esetben a hátadra erősitettek a karabinert, felfeküdtél, kezeidet széttárod és úgy csúsztál. Itt nincs lehetőséged fekezésre. Óriási élmény, bár, amikor meginduktam az első ilyen pályán, hát mondjum úgy nem voltam nyugodt. Több, mint 1000meter magasban vagy, gyönyörű a ltvány, ahogy körbenzézel. Hamar megnyugodtam🙂. A pálya végén megfog egy fék, majd elkapnak a guidok. Csúúúcs….

Kaja jellemzően csirke, marha (ezt finoman is készítik) tengeri herkentyűk is akadnak, de nem széles a paletta. Rengeteg rizst szolgálnak fel, imádják a babos rizst. Finom az ananász és a banán, de a dinnye nem veszi fel a versenyt a hazaival. Nagy várakozással néztem a kávék elébe, de sajnos ez csak várakozás maradt. Nem sikerült igazán ízletes kávét fogyasztanom, persze tudjuk, ízlések és pofonok…
Az biztos viszont, hogy az itt lakók kedvesek, segitőkészek és mosolyognak.

Pénteken tovább álltunk Nicaraguába. Costa és Nicaragua közötti határátkelés is igen érdekesre sikeredett. Szokott módon a busz lerakott a határon, fogtuk a bőröndöket és elindultunk a határátkelőre. Costaban 8 dollárt fizettünk, azért hogy kiléptessenek, 7-ről adtak számlát, de ez már igazán jónak mondható errefelé.

Útlevél ellenőrzés után aztán átléptünk Nicaraguába. Na itt aztán van bürokrácia, katonai fegyelem, nem is tudom minek nevezzem. Mivel csoportkent érkeztünk beszedték az útleveleket és közel másfél órat várakoztattak. Mindezt úgy, hogy 12 dollár a belépti díj es további egy fejenként az ügyintézőnek a baksis, hogy “gyorsan”haladjunk. Fél óra után bekapcsolták a légkondit, de akkor már mindenki az ájulás határán állt. Mondanom sem kell, hogy vám vizsgálat után mégegyszer elkérték az útleveleket egy kapunál, ahol megjelent a kutyus is szaglászni. Jegyzem meg ő volt itt is a legjobb fej mindenki között.
Nicaragua történelméről nem írok, sose lenne vége: Somoza, Sandinisták, Ortega, Kontrák és persze az Amerikaiak és a szovjetek, Carter és Brezsnyev volt itt minden kérem szépen, de erről a gugli többet tud.

Most egy vulkánok övezte szigeten vagyunk, erről majd később.

Buena vida, azaz minden szépet és jót nektek! A többit tudjátok: éljetek a mának!

nov 15

Papucsban a dzsungelben

 

Headline helyett: Eső, eső, eső, magas páratartalom, ja és úszom az árral

 

Costa Ricai kormány támogatja a dzsungelben szálláshelyek felállítását. Nagy szállodák építését nem engedélyezi csak bungallóket. Cserébe a terület, valamint a környező tengerpart rendbe tartását várják el és ezt ellenőrzik is folyamatosan. A félszigeten a legnagyobb a biodiverzitás, ami az egy nm-re jutó állatok számát jelenti. Megtalálható itt többek között az emlős tapír, 4fajta majom, hangyász medvék, 12ezer féle rovar.

Hétfőn kirándultunk a félszigeten, az óceán menti partszakaszon. Gyenge túrának ígérkezett ( nem is volt sok kihívással teli), de azért akadt egy kis izgalom.

A cél a dzsungelen keresztül egy gyönyörűnek beharangozott tengerpart volt, ahol aztán nagyot fürödhetünk. Egész éjjel zuhogott az eső, de szerencsére indulásra ragyogó napsütés köszöntött be. Hol az erdő, hol a tengerpart mellett vitt utunk. Útközben színpompás ara papagájokat, majmokat, mindeféle rovarokat láthattunk, a tengerpartot pedig vulkáni kőtömbök tették látványosabbá. A kirándulást izgalmassabbá tette, hogy nem voltunk felkészülve a sárra, így aztán jobb hijján papucsban vagy szandálban másztunk fel és le a dombocskákon. Útközben kellemesen elbeszélgettem a helyi vezetővel  Jorge-val azaz “Gyurival”. 35 éve él itt,előtte San Jose-ban lakott, ott járt egyetemre és ott dolgozott.Van két felnőtt lánya, akik a városban élnek, többször utazott már Európába. Aztán besokallt az addigi életébe, ide költözött a feleségével, maga fedezi fel a dzsungelt és boldog. Útközben találkoztunk még egy holland fickóval is, aki összegyűjti a teknős tojásokat, ezeknek létesített egy keltetőt. Ott megóvja, majd visszaengedi a teknősöket a szabadba. Ő is itt éldegél, a teknősök mellet vAn néhány kenuja, amivel túrákat szervez. No ezek a kenuk a mi esetünkben is jól jöttek, ugyanis van egy tengerparti szakasz, amelyen át kellett keljünk, ellenben dagály idején ez gyalogosan nem megy. Igy két opció volt, átúszni vagy a holland szolgáltatását igenybe venni. Az úszás könnyen menne, ha nem lenne nagyin erős a sodrás ezen a partszakaszon. Egy sziklát kerül meg a víz és erős áramlattal megy tovább. Ami engem illet, úgy döntöttem, úszom… egyik útitárs már átért, én is neki indultam. Próbáltam a sziklától minél távolabb kerülni, volt egy rossz érzés bennem, hogy nekicsap az aramlat.  Szépen el is jutottam egy darabig, amikor azt érezetem hátrafelé haladok. Érdekes volt, megkerültem visszafele a sziklát, majd minden erőmet latba vetve, nekilódultam a túlpartnak. Szerencsére, aki már átúszott a part szélén elkapott és kihúzott. Ha nemígybtörténik, akkor sincs gond, kifelé sodort volna az ár, vissza a másik partra. A többiek ezután kenuval jöttek, de visszafelé már sokan átuszták a szorost. A pancsolás után tovább indultunk. Útközben egy majom vicsorogva állta utunkat. Megmondom őszintén, megijedtem tőle, nagyon harciasnak tűnt. Egyszerűen azt éreztem, mindjárt megharap. Persze, ha Zsepi kutyám itt lett volna, biztosan megvéd🙂🙂. Egyik utitársnak végül sikerült elkergetnie.
Megérkeztünk a beharangozott óceán parti szakaszra, tényleg gyönyörű volt, csodás zöld vizzel. Fürödtünk egy jót, megkértem a “kollégákat”készítsenek rólam néhány ugrálós képet. Na ezzel aztán jól,elszórakoztunk, mert persze mindenki ugrálós képet szeretett volna magáról. Jegyzem meg, nem olyan könnyű a vizes homokból feugrálni, majd egyszer próbáljátok ki.
Fürdés után visszatértünk farkas éhesen. Itt két féle kaja van, csirke és hal. De mindkettőt finoman készítik.

Jelezték előre a szálláshelyen, hogy vigyázzunk a majmokkal, mert lopnak, ne hagyjuk nyitva a bungalló ajtaját. Hát ezek a kis pimaszok, tényleg itt ugrálnak a teraszon és a tetőn, szemtelenül bebámulva a szobába🙂

Az éjszaka szörnyű volt. Eszelős vihar tombolt, dörgött, villámlott, és nagyon erősen fújt a szél. Tudni kell, hogy a bungalóknak körbe alig van fala, csak szúnyoghálóval boritottak, igy aztán tombolt kívül belül az orkán. Ráadásul ide csak két napi gúnyát hoztunk, pulcsit minek, hiszen nyááár van… A takaró, mindössze egy lepedő, ez sem óv meg a hideg széltől igazán. Majd megfagytam éjjel, egy párnát szorítottam magamhoz, hogy melegitsen legalább. Sajnos tart még az esős évszak. Mint Gyuritól megtudtam, átmeneti időszakban vagyunk  az esős évszak és a nyár között éppen. Sajnos az esőből több jutott. Kész szerencse, hogy nem cipeltem naptejet😀

Kedd reggel visszaindultunk a szárazföldre. Nem esett, ömlött az eső. A szálláshely egy dombra épült, a hajóig rommá áztunk. Mondanom sem kell, ugye, hogy az út erdőn vezetett keresztül, így aztán sárban sem volt hiány. A hajóra már csurom vizesen érkeztünk, na ott aztán még kaptuk orcánkba a vizet mindenhonnan ( csak a teteje volt fedett, oldalról becsapott, ahogy kellett). Mindig sóvárgunk dolgok után… nekem most  száraz alsónemű és száraz nadrág volt az álmom. Kikötöttünk, visszakaptuk a bőröndöt, ennyire még soha nem örültem az úti gardróbomnak🙂🙂

Mai nap San Jose-ba utazással telt. Útközben ittunk egy kávét és belenéztünk a  Costa Rica-Magyarország meccsbe. Na ez már helyi kávé volt, szenzációs. A következő napokban, fogyasztok belőle, amennyi csak lehet🙂 (A palackozott víz ellenben fertelmes, hiányzik a jó Szentkiralyi)

Útközben egy másik megállónál krokodilok láttak volna vendégül, de éppen sziesztáztak és nem fogadták a látogatókat. Néhány képet azért készítettem róluk.

Ha ide készültök, érdemes tudni, hogy december 15 és május eleje között van a nyár. Ha máskor jöttök arra számítsatok, hogy még a száraz ruhátok is nedves lesz, reménytelen bármit is megóvni.

Majd elfelejtetem, tanultam valami fontosat: a krokodil megél sós vízben is, ellentétben a kajmánnal, aki csak édesvízben. Ugye milyen hasznos infó😂😂

Holnap és holnap után még maradunk ebben az országban. Sajnos a Poas vulkánt nem tudjuk meglátogatni, éppen tüzet hány a drága. Mi lesz helyette? Erről majd legközelebb.

Szép napot és ne feledjétek: “éljetek a mának”
Fotók a facén

 

nov 15

Azok a boldog szocialista határátkelések…

Headline helyett: Szakadó eső, intenzív páratartalom, megelőzés céljából gyógyszerként elfogyasztott rum mennyisége kielégítő, szakadó esőben az óceánon hajózás száma: 1, rommá ázás:1, újabb karkötő:0

Ma útnak indultunk Panamából Costa Ricaba. Az út eslő felét repülővel tettük meg, a Panamai David településen szálltunk le. Innen busszal indultunk tovább a határra. Miután megérkeztünk böröndjeinket magunk után rángátva nekilódultunk a határátkelőhelynek. Ekkor nagyhangú, sokat és gyorsan beszélő határőrök hada vett bennünket körbe. Mutogattak, magyaráztak és füllel láthatóan🙂 Nem voltak éppen baratságos hangulatban. Beparancsoltak mindenkit egy zárt terembe, közölték, nehogy telefonálni vagy fotózni próbáljunk és nyissuk ki a bőröndöket, amit átvizsgálnak. Mondanom sem kell ugye, hogy egy felelősen gondolkodó magyar ember pálinka nélkül ilyen útra nem indul el. Szóval volt akinél csak pálesszel, másoknál ez egy kevéske téliszalámival is megspékelt bőröndökkel ott álttunk az ordibáló panamai vámosok színe előtt. Viktor, a csoport vezetője hosszasan bezsélgetett velük, amikor az egyik vámos elkezdte magyarul ismételgetni: szeretlek. Innentől tudtuk, nincs baj. Megtapogatták a cuccokat és mindenkit tovább engedtek az útlevél vizsgálatra. Mint utóbb kiderült, azt gondolták, amolyan “mindent lefényképező” amerikaiak vagyunk a sok “almával” kezünkben, ezért illettek ezzel a barátságtalan hangnemmel. Nem is értem, netán kevésbé csipik őket errefelé😂.
Az útlevél vizsgálatot, vagyik az országból való kileptetést is igen komolyan vették. Ujlenyomat, fotó, akárcsak belépeskor. Nyagyon ügyeltem, hogy ugyanúgy mosolyogjak a kamerába, mert ha nincs egyezőség, lesz ám ne mulass😀😀
Végre letudtuk Panamát és előttünk volt a hatvanas évek hangulata, a romos autók, a bádog bodegák, a kiabálás, az utcai árusok, egyszóval Latin-Amerika. Igen, ezért jöttem… nem kellenek a felhőkarcolók, ez a fülledt, zajos, átláthatatlan, zeg zugos, kaotikus, “kicsit félek” világ, igen ez kell😀 ( hallom, ahogy néhány barátom felsóhajt: “sose voltál normális, de igy szeretünk”😎)

Costa Ricaba érve, ujabb vám vizsgálat. Itt egy ketrecbe gyűjtöttek, böröndök a földre, kutya jön és szaglász, majd egy bonc asztalhoz hasonló beton asztalon, újra belenyúlkálnak a bőröndökbe. De ők legalább mosolyognak, a kutya pedig nagyon jó fej.

Itt már várt minket a busz, amivel tovább indultunk. Újabb Latim-Aerikai életérzes. Bőröndök a tetőre, egy gurtnihoz hasonló madzaggal húzza fel a busz tetején ácsorgó sofőr a csomagokat. Néhány lenn marad, ezeket bepréselik a mini buszba, miután mindenki beszállt. Moccani sem lehet a járműben, tulajdonképpen csak a csirkék hiányoznak.

Megérkeztünk a Sierpe folyóhoz, ahol vízre szálltunk, ez az óceánba a torkollik, amelynek egyik kis szigetén töltjük a következő két napot.
Egy 20fős motorcsónakba szállunk, útközben még egy krikodil is megmutatta magát, gondolom, megalkudott a helyi túravezetőkkel a show árában. A kapitány nyomta rendesen a gázt, dőltünk jobbra balra, szuper volt, legalábbis én élveztem. Egyszer leállt a motor, látványosan megszerelte, nem lepődnék meg, ha ez is a turista kalandok mesterséges leképzése lenne, de persze ez csak a szkepticizmusom.
Kiértünk a nyílt vízre és elkezdett ömleni az eső, de úgy rendesen, ahogy errefelé szokott. Esőkabát a hátizsák legalján, bugyi, melltartó, hajszárító (igen, enélkül egy lépést sem) kipakol, kabát kiszed, közben hullámok dobálnak, de ez nagyon jóó. Kapitány továbbra is nyomja mint az őrült, a hullámvasút ehhez képest kisded játék. Imádtam, de sajnos többen rossz emlékkel szálltak ki. Csurom vizesen megérkeztünk, amikor kiderült, hogy még tiz percet gyalogolni kell felfelé a saros csúcsós kivilágitatlan hegyoldalba a célig. De megérkeztünk végre. A rumok előkerültek innen is, onnan is, ami engem illet vittem egy üveg chilei bort, amit egész úton gyengéden óvtam a vihartól és a hullámoktól… sikerrel🙂
Egész éjjel zuhogott, most talán elállt, hát lássuk, mit hoz a sziget és a hétfői
nap.
Legyetek jók es tudjátok : éljetek a mának🙂🙂

Képek FB-n, találtok egy olyat is, amely Dél-Amerika közbiztonságáról mutat néhány adatot.

nov 12

Panamáztam…

 

Headline helyett gyors helyzetjelentés: Panama: 28 fok párás levegő, ami nem tesz jót a frizurának, ám a bőrünk selymes tőle. Egészségügyi okokból elfogyasztott rum mennyisége megfelelő, megvásárolt karkötők száma:1db

Mai napot Panama városnak szenteltük a  kis utazó csoporttal. Annak idején Balboa, ( nem a Rocky hanem Vasco🙂) rájött, hogy remek szállítási útvonal lehet Csendes és Atlanti óceán közötti partszakasz.  Hmm…ki gondolta volna, hamarosan ez lett az útvonala Európába a Latin Amerikában bányászott aranynak is, sőt a gyarmatosító spanyolok Károly királya már a földszoros átvágását fontolgatta, de feltartották ebben azok a fránya politikai játszmák.

Később aztán jöttek az önbizalomban nem szűkölködő franciák, akik a Szuezi csatorna megépítése után úgy gondolták, gyerekjáték lesz számukra a Panama csatorna felépítése. Tévedtek… Szuezben ugyanis homokos volt a talaj, míg itt köves… a gépeik erre alkalmatlannak bizonyultak. Szegény Ferdinand Lesseps mérnök álma megvalósult ugyan, de később és már a gringók irányításával. Nagyon sok ember lett áldozata a csatornának, amely összeköti immár a Csendes és Atlanti óceánt, napi 40-50 óriás teherhajó átkelését teszi lehetővé és komoly nyereséget hoz az országnak. Egy teherhajó átlag 600 ezer dollárt (nem, nem elírás… én sem akartam elhinni, de meggyőztek: átlagban 12-14 ezer konténert szállítanak hajónként, osszuk el a két számot és vegyük figyelembe, hogy a zsilipeléssel 2 hetet takarítanak meg időben a megrendelők) fizet az átkelésétt a kisebbek 6-8 ezret.

Azon szerencsések közé tartozom, aki ellátogatott a Panama csatornához és megnézhetett egy zsilipelést. A két óceán vizszintje azonos, mégis van 26m szint különbség, ami a hegyek átvágásából adódik, ezért szükséges a hajó 2 zsilip közé terelése, a vizszint kiegyenlítése majd a hajó átengedése. ( tekintve, hogy szőke vagyok, nagyjából ennyit értettem a folyamatból, mérnököktől ezúton is elnézést kérek🙂).A hajókat egyébként kis vonatok húzzák, vonják a csatornában. Az óriás monstrumok mellett alig láthatóak ezek a szorgos kis járművek, pedig nagyon hasznosak. Amíg a látogatóközpontban jártunk, egy tengealattjáró is tiszteletét tette és átkelt a csatornán. Bevallom, nekem ez volt a legizgalmasabb ezen a szent helyen. Nagyon röstellem, de a többi része a zsilipelésnek és egyéb tudományos magyarázatnak nem igázán kötött le, de a műszaki beálítottságú egyedek nagyon élvezték. Amúgy tavakból gyűjtik a vizet a csatornába és újra hasznosítják az összegyűjtött vizmennyiséget.

De térjünk vissza a városhoz. Egy igazán romantikus óvárosból, ahol a spanyol és francia hatás egyaránt érvenyesül az építészetben, valamint egy újváros negyedből és egy nagy kiterjedésű nyomor negyedből áll. Az óvárosban felkerestük az Iglesia katedrálist, ahogy egy óriási arany oltárt állitottak fel. A rossz fiú Morgan kalóz anno megpróbálta ez magáévá tenni, de a katedrális papja túljart az eszén, feketére festette az oltárt és azt adta be a hiszekeny kalóznak, higy a konkurencia megelőzte őt.

Az új városrészt belepik a felhőkarcolók, az egyik közülük például csavarhúzót formál. Bankok, irodaházak telepedtek itt meg, arra nem sikerült igazán rájönni, miből finanszirozzák ezek felépítését, de vannak dolgok, amelyek nem is tartoznak ránk.

A nyomornegyedet csak buszból láthattuk, sajnos. Aki ismer tudja, hogy nekem perverzióm az ilyen helyeken mászkálni, hát sajnos erre itt nem nyílt lehetőség, de megnyugtattak, jobban jártam igy.

Ma egy kevéske időt eltölthettem szerelmetes Dél-Amerikámban is, átkeltünk ugyanis a Puentes de las america nevű hídon, ez köti össze Dél-és Közep Amerikát köti össze. Itt egy kilátót kerestünk fel, ahonnan a csatorna szemre vételezhető.

Az óceán partján ebédeltünk egy yacht kikötő mellett csodás hangulata volt a helynek, tálán ez tetszett legjobban Panamában. Ostorozzatok meg, de nem ragadott magával ez a hely. Nem találtam benne azt a pici különlegességet, ami mássá, egyedivé tenné a várost. A csatorna természetesen egy érdekes és rendkívüli fejlesztés, valamennyi műszaki vénaval megáldott ismerősömnek ajánlom, hogy keresse fel…de szőkeségem inkább repülőre száll és felkeresi Costa Ricát, ott is először a megnézi, mi újság a bekés Drake öbölben.😂😂

Adios! És ne feledjétek: Éljetek a mának!🙂

képeket ide nem igazan tudok tölteni, FB-n lesznek

 

 

 

 

 

 

 

Régebbi bejegyzések «